Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Íme, Nagy-Britannia legidiótább menedzsere

0 Komment
0 Reblog

A héten írtunk már A hivatal-ról, most pedig annak idióta főnökével, a Ricky Gervais által megformált David Brenttel is megismerkedhettek közelebbről. Az már az előző posztból világossá vált, hogy a sorozatot az ő figurája viszi el, hiába is egy durva, érzéketlen és egoista alak – nagyon jókat tudunk rajta nevetni, habár a való életben valószínűleg nem sokáig viselnénk el.

Az is valószínű azonban, hogy aki csak egy kis időt is lehúzott irodában, találkozott már hasonló figurával. Olyannal, aki inkább az alkalmazottai barátja szeretne lenni, mintsem a főnöke, de egyik sem megy neki igazán; aki a jelentéktelen dolgokat halálosan komolyan veszi, de elsiklik a fontosak felett; aki mindig kimondja, amit mindenki más is gondol, de mindenki másnak van annyi esze, hogy hallgasson róla. Számos rossz tulajdonsága ellenére sem lehet azonban huzamosabb ideig haragudni rá, mert legbelül csak egy kisgyerek, aki arra vágyik, hogy szeressék.

David Brent a Wernham Hogg Papírvállalat regionális menedzsereként mindent meg is tesz, hogy megkedveltesse magát kollégáival, igaz, túl sok sikerrel nem jár. Próbálkozásairól már az előző posztban láthattunk két remek videót, az egyiken egy céges bulin ad elő valami elképesztő táncot, a másikon motivációs beszédet tart – itt pedig (szerinte zseniális) gitárjátékával szórakoztatja egy munkahelyi tréning résztvevőit:

Az Office címet viselő amerikai verzióra a karakter már némileg finomodott, Ricky Gervais és alkotótársa, Stephen Merchant direkt határozott úgy, hogy – a helyi közönség vélt igényeihez igazodva – megszabadul Brent pár rossz tulajdonságától. Így született meg Michael Scott, akit Steve Carell alakított, nem kevésbé zseniálisan.

Nem szimpatikusak, de szeretjük őket

0 Komment
0 Reblog

A múlt héten szó esett az Angolkák furcsa párosáról, Lou-ról és Andyről, akiknek egyike sem kifejezetten olyan figura, akit nagyon szívesen látnánk a társaságunkban. Jobban belegondolva, a brit komédia világa tele van hasonló alakokkal, akik sok szempontból furák vagy akár elviselhetetlenek, mégis, a képernyőn szívesen nézzük kalandjaikat.


A titok talán az azonosulás: látjuk a hibáikat, emberi mivoltukat, éppen ezért azonosulni is tudunk velük. A magunk részéről tényleg azokon a karaktereken nevetünk a legjobban, akikkel amúgy nem sokáig lennénk egy légtérben: gondoljunk csak az állandóan a maga hasznát néző Fekete Viperára vagy a Waczak szálló tulajdonosára, a könnyen beguruló Basil Falwtyra, esetleg az ideális főnöknek egyáltalán nem mondható David Brentre az Office-ból – és akkor a Steve Coogan által megjelenített Alan Partridge-ról még nem is beszéltünk, pedig róla külön poszt is lesz még a héten.

Az a helyzet, hogy ezek a kellemetlen karakterek általában olyan tulajdonságainkra világítanak rá, amelyeket inkább kinevetünk, mint hogy elfogadjuk azokat – viszont éppen ezért valószínűleg pontosan tudjuk azt is, hogy az adott karakter miként fog reagálni egy adott helyzetben, valószínűleg ezért működik például a Fekete Vipera a viktoriánus Angliában éppúgy, mint az I. világháború lövészárkaiban.


A héten a már említett Alan Partridge-ről és Basil Fawltyról lesz még külön portré – legalább egyiküket élő, lélegző emberről mintázták, ennyit elárulhatunk előre!

FB like box (HTML)

Követők

origo tévé csakaduma1