Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A legjobb stand-upos csajok (1. rész, Nagy-Britannia)

0 Komment
0 Reblog

A stand-up comedy műfajában főként férfiak jeleskednek – itthon is sokat kellett várni Kormos Anett megjelenésére –, de azért akad pár nő is, és közöttük is van néhány, akit nemcsak a humora, hanem a külseje miatt is szívesen látunk a színpadon. Bemutatunk öt kellemes jelenséget Nagy-Britanniából, egy következő posztban pedig az amerikai felhozatalból is válogatunk majd – a női humort mint jelenséget pár éve az Origón jártuk körül.

Laura Solon 2005-ben került a brit újságok címlapjára, miután a komikusoknak járó Perrier-díj történetében ő lett a második női díjazott – és akkor is még csak 26 éves volt. Ezután hamar felkapta a BBC: elkészíthette a Laura Solon: Talking and Not Talking című rádióműsort, és olyan tévésorozatokban is feltűnt, mint a Laura, Ben & Him vagy az Al Murray tudathasadásos személyiségzavara. Nézd meg videón itt!


Lucy Porter körülbelül egy évtizede van jelen a brit stand-up comedy világában: általában komoly témákat dolgoz fel humoros formában, és előadásaiba szereti bevonni a közönséget is. Sokat ír különböző varietéműsorokba, és rendre hívják más jellegű tévés szereplésekre is, 2009-ben például rekord pontszámot ért el a Celebrity Mastermind című kvízműsorban. 2004-ben komoly színészként is bemutatkozott, az edinburghi Fringe Fesztiválon Christian Slater oldalán szerepelt a Száll a kakukk fészkére színpadi változatában.


Shappi Khorsandi Iránban született, de már Londonban nőtt fel, miután az édesapjának menekülnie kellett rendszerellenes írásai miatt. Első fellépésein Khorsandi leginkább az ehhez kapcsolódó gyerekkori élményeit dolgozta fel, a kulturális különbségekből és az apját ért halálos fenyegetésekből csinált viccet – ma már inkább a mindennapi élet dolgait figurázza ki. 2009-ben kiadta önéletrajzát is, A Beginner's Guide to Acting English címmel.


Jackie Clune igen sokoldalú komika, egy időben hivatásos színész volt, részt vett a Red Rag Women’s Theatre megalapításában, miközben különböző zenekarokkal is dolgozott együtt, a Majmold a muffot! című vígjátéksorozatnak például ő énekelte fel a főcímdalát. Feltűnt az angolok kedvelt szappanoperájában, az EastEnders-ben is, és olyan sikeres musicalekben (azok londoni változatában) vállalt szerepet, mint a Mamma Mia! vagy a Billy Elliot – The Musical. Két könyvet is írt, de arról szintén ismert, hogy hármasikrei vannak.      


Nina Conti stand-up fellépései attól különlegesek, hogy a hölgy hasbeszélő, előadásait rendre színesíti olyan bábok jelenléte, mint a szimplán Grannynek hívott skót nagymama vagy a Monk nevű majom. Szerepelt a Bromwell High és a Family Tree című sorozatokban, valamint az Oscar – vágy című filmben, 26 évesen pedig azzal keltett feltűnést, hogy összejött az akkor 59 éves – azóta már elhunyt – komikussal, Ken Campbellel. Nézd meg egy fellépését itt!

FB like box (HTML)

Követők

origo tévé csakaduma1