Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hollywoodba mennek a britek

0 Komment
0 Reblog

A mai brit komikusok közül rengeteget felkapott már az amerikai tévé- és filmipar, de ez a folyamat annak idején még korántsem volt egyértelmű. Talán Peter Sellers volt az első, aki az ötvenes években a The Goons című szürreális rádióműsorból került át brit filmekbe, majd 1963-ban már amerikai színekben forgatta le A Rózsaszín Párduc-t, amivel a tengerentúlon is egy csapásra népszerűvé vált.

Őt követte Peter Cook és Dudley Moore (ketten együtt az alábbi videón), akik Beyond The Fringe címmel írtak egy zseniális színpadi show-t, amely hosszú időre meghatározta az angol humor irányát. Ezután szerencsét próbáltak az Egyesült Államokban, ahol kétségkívül Moore érte el a nagyobb sikereket, olyan klasszikus komédiákban szerepelt, mint az Óvakodj a törpétől, az Arthur vagy a Maradok hűtlen híve.


A Monty Python hollywoodi sikereiről nem kell sokat beszélni, egyetlen amerikai tagjukat, Terry Gilliamet a Brazil forgatókönyvéért Oscarra is jelölték, John Cleese rengeteg amerikai produkcióban szerepelt, Eric Idle pedig már huszonakárhány éve Los Angelesben él.

Ugyanígy nem kell magyarázni Hugh Laurie óriási amerikai sikerét, a Doktor House-t sem, amivel a színész az amerikai televíziózás legjobban fizetett drámai színészévé lépett elő – de azért kollégája és barátja, Stephen Fry sem panaszkodhat, ő játssza Sherlock Holmes bátyját a Robert Downey Jr-féle verzióban, és kapott egy visszatérő szerepet a Dr. Csont-ban is.


Az Office brit eredetijében látott Martin Freeman két éve megkapta az akkor indult A Hobbit-trilógia főszerepét, az Alan Partridge karakterét megalkotó Steve Coogan tavalyi filmjét, a Philomena – Határtalan szeretet-et pedig Oscarra is jelölték – vannak még tehát bőven a brit komédia világában olyanok, akik Hollywoodban is megállják a helyüket.

Honnan kerültek elő a legjobb komikusok?

0 Komment
0 Reblog

Régi igazság, hogy munkához a legkönnyebben kapcsolatok révén juthat az ember, és a brit komédia világában mintha mindenki ismerne is mindenkit – legalábbis elég bonyolult szociometriai ábrát adna ki, ha megpróbálnánk lerajzolni, ki kivel dolgozott már együtt.

A kapcsolati hálónak azonban kétségkívül van két középpontja: a Cambridge legendás színjátszóköre, a Footlights, illetve annak örök riválisa, az Oxford Revue - innen kerültek ki a legnagyobb angol komikusok.

A Footlights elnöke volt például egy ideig Peter Cook, aki a szintén a Cambridge-re járt Jonathan Millerrel, illetve az Oxfordon végzett Dudley Moore-ral és Alan Bennettel együtt írta meg a Beyond the Fringe című műsort, amely szatirikus látásmódjával nagyban befolyásolta többek között a Monty Python humorát is.

Ha már itt tartunk, a pythonok is hasonlóképp jöttek össze: Cook után Eric Idle is vezette a Footlightst, ott ismerte meg a valamivel idősebb John Cleese-t és Graham Chapmant – hozzájuk csapódott aztán az Oxfordról Terry Jones és Michael Palin. Meg persze egy különc amerikai, Terry Gilliam.

A Smith és Jones párosa, Mel Smith és Griff Rhys Jones is a két meghatározó egyetemről állt össze: közülük előbbi járt az Oxfordra, ahol Rowan Atkinsonnal is találkozhatott, dolgoztak is együtt a Not The Nine O’Clock News-ban. Atkinson itt ismerte meg későbbi írótársát, Richard Curtist, valamint Howard Goodall zeneszerzőt is – hogy aztán együtt jegyezzék a Fekete Vipera első évadját és a Mr. Bean-sorozatot.

A Fekete Viperá-ban szintén feltűnő Hugh Laurie és Stephen Fry viszont már megint a Cambridgre-ről került ki, ahol az akkor még állítólag igen vicces Emma Thompsonnal is jóban voltak. Laurie – Cookhoz és Idle-höz hasonlóan – egy ideig szintén volt a Footlights elnöke, Fryjal pedig közös műsort csinált Egy kis Fry és Laurie címmel.

Régen minden jobb volt?

0 Komment
0 Reblog

Mai posztunkban csak egy egyszerű kérdést teszünk fel, amelyre azonban egyáltalán nem lesz egyszerű válaszolni: régen vagy manapság volt jobb a tévés kínálat Nagy-Britanniában? Mármint, ami a humoros műsorokat illeti, persze.

Valószínűleg a brit komédiában kevéssé járatosak számára is beugranak olyan klasszikus sorozatok, mint a Waczak szálló vagy a Fekete Vipera, amelyek bőven kiállták az idők próbáját – de említhetnénk az angoloknál máig népszerű Only Fools and Horses-t (itthon Csak a kötözött bolondok és Szemesnek áll a világ címmel is ment) vagy éppen A bor nem válik vízzé című szériát, amelynek epizódjait tavaly összesen 1888-szor ismételték valamely brit csatornán.

Sok más sorozat viszont feledésbe merült az idők során, természetesen nem lehet kijelenteni, hogy valami csak azért jó, mert régen készült. Fontos kérdés viszont, hogy ezeket a régebbi darabokat a maiak tükrében ítéljük-e meg vagy sem, hisz elképzelhető például, hogy az angolok újabb generációjának a sketch comedy műfajáról az Angolkák ugrik be elsőre, holott volt egyszer egy nem is akármilyen Monty Python Repülő Cirkusza is.



Megint más kérdés, hogy az újabbaknak megvan az az előnyük, hogy folyamatosan tágíthatják a határokat. Persze a Monty Python Repülő Cirkusza pont formabontónak tűnik, annak is voltak viszont mára feledésbe merült – vagy keveset emlegetett – mintái: a csoport szerkesztési módszerét befolyásolta a Végre itt az 1948-as show és A hiba nem az ön készülékében van (amelyekben már szerepeltek is pythonok), humorukat pedig nagyban formálta például a Gyogyó Show, a Túl a peremen vagy az Ez volt az elmúlt hét

A mai komédiákra viszont mindenképpen igaz, hogy többet engedhetnek meg maguknak, mind képileg, mind verbálisan – gondoljunk csak a magyar Comedy Central által is vetített brit sorozatokra, például a Hogy ne éld az életed-re vagy az Édeshármas-ra. A műfaji határok is egyre tágulnak (a Gavin & Stacey például már a szappanopera határán mozog, és sűrűn él romantikus elemekkel is), más műfajok pedig viszonylag frissen kerültek be a tévébe (például az élő stand-up közvetítés).


Egy biztos: az ember ugyanúgy szerethet egy negyven éve készült szériát, mint egy éppen futó sorozatot – a komédiában tulajdonképpen úgyis csak az a lényeg, hogy mi tud az arcunkra mosolyt csalni.

Mindenki kedvence a zsémbes szállodatulaj

0 Komment
0 Reblog

A brit komédia felejthetetlen alakja Basil Fawlty, akit John Cleese formált meg a Waczak szálló tizenkét epizódjában. A középkategóriás panzió tulajdonosának csupán egy baja van a szállodaiparral: a vendégsereg – azt gondolja, ideális szállót tudna vezetni, ha nem lennének a folyton alkalmatlankodó vendégek.


Azt hinné az ember, ilyen figurát csak kitalálni lehet, pedig Cleese valós emberről mintázta Basil Fawltyt. A Monty Python egy forgatás alkalmával a Torquay-beli Gleneagles Hotelben szállt meg, és ott találkozott a szállót vezető David Sinclairrel, akinek jó szokása volt többek között, hogy a térképeket és menetrendeket csak úgy hozzávágta a vendégekhez, Eric Idle bőröndjét pedig áthajította a kerítésen, mert azt hitte, bomba van benne.

Az érdes modorú tulajnak mindenkihez volt egy-két keresetlen szava, a Monty Python egyetlen amerikai tagját, Terry Gilliamet például folyamatosan azzal vegzálta, hogy miért viselkedik olyan amerikaiasan – ahogyan Basil Fawlty a spanyol pincért szidja nem egyszer. Keresztnevét egyébként a Basil Streetről kapta, ahol Cleese akkoriban lakott Londonban, ott írhatta meg az alábbi jeleneteket is:  

Színpadról a vászonra - komikusok élőben

0 Komment
0 Reblog

Szinte minden ismertebb brit komikusnak van színpadi gyakorlata, sokan közülük stand-up komikusként vagy színpadi színészként kezdték a pályájukat. A Monty Python tagjai - Terry Gilliam kivételével - például az Oxford, illetve a Cambridge színitársulatában játszottak egyetemistaként, majd tévéműsorukat is turnéztatták, így a humoros szkeccseket időnként meg lehetett nézni élőben is.

Hasonlóképp, az Egy kis Fry és Laurie jeleneteit is színpadra állították alkalomadtán, a lenti videón például az azóta doktor House-ként elhíresült Hugh Laurie egy kisdiákot játszik, aki a verséről beszélget az angoltanárát alakító Stephen Fryjal. Azóta már Fryt is felfedezte az amerikai film- és tévéipar, a Dr. Csont-ban kapott egy kisebb visszatérő szerepet, legutóbb pedig A hobbit - Smaug pusztaságá-ban láthattuk - ott éppen a szintén az angol televízióból, az Office-ból indult Martin Freeman oldalán.

Rowan Atkinson is megjárta a nagyvásznat: már a nyolcvanas évek elején feltűnt a Soha ne mondd, hogy soha című James Bond-filmben, majd a Mr. Bean-hez is csinált két filmváltozatot. Híres figurája természetesen az élő fellépéseken is előkerül, de Atkinson amúgy is inkább a beöltözős színpadi produkciók híve, egy itt megnézhető, egyórás összeállításban ördögtől kezdve ázsiai pincérig sok mindent alakít.

Az annak idején az Office-t megálmodó Ricky Gervais a mai napig szívesen vállal fellépéseket, színpadi gyakorlatát pedig több Golden Globe-gála házigazdájaként is kamatoztathatta. A lenti videón egy vetítéssel fűszerezett, tematikus előadását tekinthetjük meg, melyben sajátos modorban beszél az állatvilágról, többek között lekurváz egy nőstény oroszlánt.

A héten két, itthon kevésbé ismert stand-up komikust is bemutatunk Angliából, Michael McIntyre és Jack Dee poénjain nevethetünk nagyokat.

FB like box (HTML)

Követők

origo tévé csakaduma1