Régen minden jobb volt?

0 Komment
0 Reblog

Mai posztunkban csak egy egyszerű kérdést teszünk fel, amelyre azonban egyáltalán nem lesz egyszerű válaszolni: régen vagy manapság volt jobb a tévés kínálat Nagy-Britanniában? Mármint, ami a humoros műsorokat illeti, persze.

Valószínűleg a brit komédiában kevéssé járatosak számára is beugranak olyan klasszikus sorozatok, mint a Waczak szálló vagy a Fekete Vipera, amelyek bőven kiállták az idők próbáját – de említhetnénk az angoloknál máig népszerű Only Fools and Horses-t (itthon Csak a kötözött bolondok és Szemesnek áll a világ címmel is ment) vagy éppen A bor nem válik vízzé című szériát, amelynek epizódjait tavaly összesen 1888-szor ismételték valamely brit csatornán.

Sok más sorozat viszont feledésbe merült az idők során, természetesen nem lehet kijelenteni, hogy valami csak azért jó, mert régen készült. Fontos kérdés viszont, hogy ezeket a régebbi darabokat a maiak tükrében ítéljük-e meg vagy sem, hisz elképzelhető például, hogy az angolok újabb generációjának a sketch comedy műfajáról az Angolkák ugrik be elsőre, holott volt egyszer egy nem is akármilyen Monty Python Repülő Cirkusza is.



Megint más kérdés, hogy az újabbaknak megvan az az előnyük, hogy folyamatosan tágíthatják a határokat. Persze a Monty Python Repülő Cirkusza pont formabontónak tűnik, annak is voltak viszont mára feledésbe merült – vagy keveset emlegetett – mintái: a csoport szerkesztési módszerét befolyásolta a Végre itt az 1948-as show és A hiba nem az ön készülékében van (amelyekben már szerepeltek is pythonok), humorukat pedig nagyban formálta például a Gyogyó Show, a Túl a peremen vagy az Ez volt az elmúlt hét

A mai komédiákra viszont mindenképpen igaz, hogy többet engedhetnek meg maguknak, mind képileg, mind verbálisan – gondoljunk csak a magyar Comedy Central által is vetített brit sorozatokra, például a Hogy ne éld az életed-re vagy az Édeshármas-ra. A műfaji határok is egyre tágulnak (a Gavin & Stacey például már a szappanopera határán mozog, és sűrűn él romantikus elemekkel is), más műfajok pedig viszonylag frissen kerültek be a tévébe (például az élő stand-up közvetítés).


Egy biztos: az ember ugyanúgy szerethet egy negyven éve készült szériát, mint egy éppen futó sorozatot – a komédiában tulajdonképpen úgyis csak az a lényeg, hogy mi tud az arcunkra mosolyt csalni.

Célozzuk a szexre angolosan

0 Komment
0 Reblog

Egy jó vígjátéksorozatnak – az angolnak is – alapvető ismérve, hogy vannak benne szállóigék. Olyan szövegek, amelyek markánsan kötődnek egy-egy figurához, de magunk is szívesen idézgetjük baráti társaságban, pár sör után.

Ilyen a beköszönő posztunk címéül választott „És most következzék valami egészen más” is, amivel a Monty Pythonban John Cleese indított sokszor egy-egy jelenetet, egyébként a BBC hírműsoraiban akkortájt alkalmazott szófordulatra utal.

A legnagyobb utat azonban talán a Monty Python másik kiszólása, a „Nudge, nudge” járta be, amelyet nem is nagyon lehet magyarra fordítani. (Ha nagyon akarjuk, lehetne „bökdös, bökdös”.) Ez az a jelenet, amelyikben Eric Idle egy kocsmában toszogatja a vadidegen Terry Jonest, és a nőkről kérdezgeti burkolt formában. A „Nudge, nudge, wink, wink” azóta idiómaként be is épült az angol nyelvbe, akkor használják, ha szexuális célzást akarnak tenni anélkül, hogy ténylegesen megemlítenének bármit is.

Ez volt Eric Idle egyik első jelenete a Monty Phyton Repülő Cirkuszá-ban, de már korábban megírta a Frost műsora (The Frost Programme) című sorozatba. „Visszadobták, és ha jobban megnézi az ember, leírva csakugyan nincsenek benne poénok, tehát világos, miért utasították el. Viszont amikor felolvastam a Pythonoknak, majd megpukkadtak a nevetéstől, és azonnal bevették a műsorba” – vall Idle a Monty Python – Önéletrajz című könyvben.

Ugyanitt a komikus azt is elmeséli, hogy Elvis Presley egy időben az ominózus jelenet nyomán kezdett el mindenkit „uraságod”-nak szólítani, de a „Nudge, nudge” a reklámiparba is beszivárgott, Idle ezzel népszerűsítette a Breakaway csokoládét, csak hogy aztán egy turnén a jelenet előadása közben a zsebébe nyúljon és elhajítson egy tábla csokit, azt mondván: „Fúj, Breakaway!” Többen ízléstelennek tartották akkor, hogy Idle bőszen reklámoz valamit, aztán meg kicikizi, de a komikus erre csak ennyit válaszolt: „Miért ne tehetném?”

A brit komédiákban természetesen rengeteg szállóige akad még (itt gyűjtötték össze a legjobb ötvenet, bár becsúszott pár amerikai is), néhány éve pedig az Origón is jelentettünk meg egy olyan cikket, amely a legjobb tévés kiszólásokat gyűjtötte össze, vannak benne bőven magyarok is.

Nem halt meg, csak pihen - 73 éves lenne Graham Chapman

0 Komment
0 Reblog

Graham Chapman, a Monty Python fekete báránya ma lenne 73 éves, de a többiek már majdnem 25 éve csak úgy hivatkoznak rá, hogy "a halott". 1989. október 4-én halt meg rákban, épp egy nappal a Monty Python Repülő Cirkusza 20. évfordulója előtt - ahogyan Terry Jones fogalmazott akkor, „ilyen borzalmas módon még soha senki nem tett tönkre egy partit”.

Chapman játszotta a két leghíresebb Python-film, a Brian élete és a Gyalog galopp főszerepét (Briant és Arthur királyt), a Repülő Cirkusz-ban pedig a legjellemzőbb figurája az ezredesé volt - meg azé a kalapos, pipázó férfié, aki elsőre komolynak és magabiztosnak tűnik, de aztán mindig kiderül róla, hogy valamilyen abszurd rögeszméje vagy mániája van.

Bizonyos szempontból ilyen lehetett az életben maga Chapman is, hisz az orvosként végzett, társaságkedvelő író bőrében egy meleg alkoholista lakozott, aki különféle extrém sportokat is szívesen űzött. Homoszexualitását egy ideig még közeli barátai előtt is titkolta, de aztán felfedte előttük egy e célra rendezett bulin, ahová még a volt barátnőjét is meghívta.

A pythonok persze nem csináltak nagy ügyet a dologból, jellemző volt például Eric Idle reakciója: "Graham azt gondolta, hogy minket sérteni fog vagy ki fog borítani, de legalábbis meg fog lepni az ő homokossága, de hát senki le se szarta. Nekünk csak az volt a gondunk, hogy állandóan lelép kefélni, amikor éppen vígjátékot kellene írnia."

Hasonlóképp nehezítette a közös munkát Chapman alkoholizmusa is, hisz a megbeszélésekről és forgatásokról sokszor elszökött a kocsmába, a Gyalog galopp idején pedig már gyakorlatilag reggeltől estig ivott. "Graham vedelt, mint a gödény. Nem tudta elmondani a szövegét, amit Arthur királyként kellett volna. Mire átvergődött egy mondaton, a következőre már nem emlékezett, és ez így folyt. Ez a jelentékeny, méltóságteljes figura valójában tök részeg, és csak nagy küszködések árán sikerül végigmondania a szövegét" - mesélte Terry Gilliam.

Chapman aztán a forgatás közben valahogy mégis megemberelte magát, de akkor meg a delirium tremens állapotába került, a félelemtől egyszerűen képtelen volt átmenni például a filmbeli Halál Hídján, pedig amúgy gyakorlott hegymászó volt. Tagja volt az extrém sportokat népszerűsítő Dangerous Sports Clubnak is, amely annak idején a bungee jumping elterjesztéséért is sokat tett.

Kalandos élettörténetét (vagyis inkább annak egy sajátos verzióját) 1980-ban jelentette meg, ez azóta magyarul is olvasható, Egy hazug ember önéletrajza, VI. kötet címmel. A nyolcvanas években jórészt előadókörutakból tartotta el magát, de - költekező életmódja és nagylelkűsége miatt - örököseire körülbelül félmillió fontos tartozást hagyott.

"Szerintem élvezte az életét, és ez a legfontosabb. Ki tudja, mire lett volna képes, ha nem így végzi? De én nem bánom, hogy úgy élt, ahogy, kivéve talán annyiban, hogy nem tudom, mennyire járult hozzá az életstílusa a korai halálához. Viszont tudott volna ugyanolyan termékeny és újító lenni, ha másképpen élt volna? Ki tudja..." - búcsúzott tőle testvére, John Chapman.

Három S az angol humor alapköve

0 Komment
0 Reblog

Ahhoz, hogy elmélyedjünk az angol humorban, először is nem árt tisztában lenni a tévés műfajokkal, amelyekben tetten érhető. A brit komédia világában alapvetően három fontos műfaj létezik, és – micsoda véletlen – mindegyiknek s-sel kezdődik a neve. A mai mantránk tehát: sitcom, sketch comedy, stand-up. Sitcom, sketch comedy, stand-up.

A klasszikus sitcom (vagy magyarosan: szitkom) ugye a szituációs komédia rövidítése, ami arra utal, hogy ugyanazok a szereplők egy bizonyos szituációban – munkahelyen, baráti társaságban stb. – próbálnak boldogulni. Bár az egyes – általában félórás – epizódok önmagukban is élvezhetők, a történet mindig folytatólagos. Az első angol sitcom az 1946-ban indult Pinwright’s Progress volt, amely a képen látható többszörös bolttulajdonos ballépéseit követte nyomon, de a műfajba tartozik például az itthon is jól ismert Waczak szálló vagy éppen a Fekete Vipera.



A sketch comedy vicces jelenetek lazán összefűzött csokrát jelenti, rengeteg – de többnyire vissza-visszatérő – karakterrel színesítve. Klasszikus példa az ilyen jellegű tévéműsorra a Monty Python Repülő Cirkusza, de említhetnénk a ma már inkább doktor House-ként ismert Hugh Laurie Stephen Fryjal közös műsorát, az Egy kis Fry és Laurie-t is. Az újabb eresztések közül ide sorolandó például az Angolkák, ahol két őrült – név szerint Matt Lucas és David Walliams – jelenít meg olyan figurákat, mint a folyton szájaló tinilány, Vicky Pollard vagy éppen Daffyd Thomas, az „egyetlen meleg a faluban”.

A stand-up comedy műfaja az utóbbi évtizedben nálunk is divatossá vált – a Dumaszínház éppen tízéves volt tavaly decemberben –, nem is kell róla nagyon beszélni. Az alapötlet egyszerű (egy ember, egy mikrofon és a közönség), annál nehezebb viszont úgy megvalósítani, hogy szórakoztató legyen. Pár sikeres kísérletet mindenképp bemutatunk még a blogban!

FB like box (HTML)

Követők

origo tévé csakaduma1