Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A modern idők Stan és Panja

0 Komment
0 Reblog

A héten a brit sketch comedy egyik gyöngyszemével, az Angolkák-kal foglalkozunk kiemelten, mostani posztunkban a rengeteg szerepet eljátszó két színésszel, Matt Lucasszal és David Walliamsszal ismerkedhettek meg közelebbről.

Lucas és Walliams kétségkívül az Angolkák-kal tett szert szélesebb körű ismertségre, baráti és szakmai kapcsolatuk azonban jóval régebbre nyúlik vissza. Mindketten a bristoli egyetem drámaszakára jártak, de csak a National Youth Theatre-nél ismerkedtek össze a kilencvenes évek elején – ami egyébként nem lehet egy rossz hely, hisz olyanok fordultak meg ott az idők során, mint Helen Mirren, Daniel Day-Lewis, Ben Kingsley vagy Colin Firth.

A fenti nagyságokkal ellentétben Lucas és Walliams kezdettől fogva a humor területén kívánták kamatoztatni színészi képességeiket: 1996-tól több sorozatot is írtak a brit televíziónak (Mash and Peas, Sir Bernard’s Stately Homes), amelyekben már többnyire alkalmazták azt a gyakorlatot, hogy mindketten kismillió figurát jelenítenek meg. Az Angolkák sikerét végül az 1999-ben indított Rock Profile alapozta meg, melyben a két színész ismert zenészek bőrébe bújt – ennek nyomán kapták rádióműsorukat, amelyben már megjelentek az Angolkák karakterei. Az Angolkák után a páros elkészítette még a Repülj velem! című sorozatot is, de persze külön-külön is értek el sikereket.

Matt Lucas szerepelt többek között a Koszorúslányok-ban és az Alice Csodaországban Tim Burton-féle változatában (ő játszotta a vicces ikerpárt, Tweedledee-t és Tweedledumot), de olykor elcsíphető színpadon is, például A nyomorultak-ban. Egy időben videoklipekben is feltűnt, és szerepelt Boy George musicaljében, a Taboo-ban is – amúgy vállaltan meleg, az Independent magazin 2007-es listáján, amely a 100 legbefolyásosabb brit homoszexuálist tömörítette, a hetedik lett.

David Walliams olyan filmekben tűnt fel, mint a Csillagpor vagy a Marmaduke – A kutyakomédia, a Narnia krónikái – Caspian herceg-ben pedig a medvének kölcsönözte a hangját, és zsűrizett a Britain’s Got Talent című tehetségkutatóban is. Szabadidejében gyerekkönyveket ír, amelyek közül magyarul is megjelent például a Milliomos fiú és a Gengszter nagyi. Amúgy Williamsként született, de egy azonos nevű kollégája miatt a nevében levő i-t a-ra cserélte, és nem valószínű, hogy pont emiatt, de bipoláris zavarral küzd.

FB like box (HTML)

Követők

origo tévé csakaduma1