Szinte minden ismertebb brit komikusnak van színpadi gyakorlata, sokan közülük stand-up komikusként vagy színpadi színészként kezdték a pályájukat. A Monty Python tagjai - Terry Gilliam kivételével - például az Oxford, illetve a Cambridge színitársulatában játszottak egyetemistaként, majd tévéműsorukat is turnéztatták, így a humoros szkeccseket időnként meg lehetett nézni élőben is.
Hasonlóképp, az Egy kis Fry és Laurie jeleneteit is színpadra állították alkalomadtán, a lenti videón például az azóta doktor House-ként elhíresült Hugh Laurie egy kisdiákot játszik, aki a verséről beszélget az angoltanárát alakító Stephen Fryjal. Azóta már Fryt is felfedezte az amerikai film- és tévéipar, a Dr. Csont-ban kapott egy kisebb visszatérő szerepet, legutóbb pedig A hobbit - Smaug pusztaságá-ban láthattuk - ott éppen a szintén az angol televízióból, az Office-ból indult Martin Freeman oldalán.
Rowan Atkinson is megjárta a nagyvásznat: már a nyolcvanas évek elején feltűnt a Soha ne mondd, hogy soha című James Bond-filmben, majd a Mr. Bean-hez is csinált két filmváltozatot. Híres figurája természetesen az élő fellépéseken is előkerül, de Atkinson amúgy is inkább a beöltözős színpadi produkciók híve, egy itt megnézhető, egyórás összeállításban ördögtől kezdve ázsiai pincérig sok mindent alakít.
Az annak idején az Office-t megálmodó Ricky Gervais a mai napig szívesen vállal fellépéseket, színpadi gyakorlatát pedig több Golden Globe-gála házigazdájaként is kamatoztathatta. A lenti videón egy vetítéssel fűszerezett, tematikus előadását tekinthetjük meg, melyben sajátos modorban beszél az állatvilágról, többek között lekurváz egy nőstény oroszlánt.
A héten két, itthon kevésbé ismert stand-up komikust is bemutatunk Angliából, Michael McIntyre és Jack Dee poénjain nevethetünk nagyokat.
Egy jó vígjátéksorozatnak – az angolnak is – alapvető ismérve, hogy vannak benne szállóigék. Olyan szövegek, amelyek markánsan kötődnek egy-egy figurához, de magunk is szívesen idézgetjük baráti társaságban, pár sör után.
Ilyen a beköszönő posztunk címéül választott „És most következzék valami egészen más” is, amivel a Monty Pythonban John Cleese indított sokszor egy-egy jelenetet, egyébként a BBC hírműsoraiban akkortájt alkalmazott szófordulatra utal.
A legnagyobb utat azonban talán a Monty Python másik kiszólása, a „Nudge, nudge” járta be, amelyet nem is nagyon lehet magyarra fordítani. (Ha nagyon akarjuk, lehetne „bökdös, bökdös”.) Ez az a jelenet, amelyikben Eric Idle egy kocsmában toszogatja a vadidegen Terry Jonest, és a nőkről kérdezgeti burkolt formában. A „Nudge, nudge, wink, wink” azóta idiómaként be is épült az angol nyelvbe, akkor használják, ha szexuális célzást akarnak tenni anélkül, hogy ténylegesen megemlítenének bármit is.
Ez volt Eric Idle egyik első jelenete a Monty Phyton Repülő Cirkuszá-ban, de már korábban megírta a Frost műsora (The Frost Programme) című sorozatba. „Visszadobták, és ha jobban megnézi az ember, leírva csakugyan nincsenek benne poénok, tehát világos, miért utasították el. Viszont amikor felolvastam a Pythonoknak, majd megpukkadtak a nevetéstől, és azonnal bevették a műsorba” – vall Idle a Monty Python – Önéletrajz című könyvben.
Ugyanitt a komikus azt is elmeséli, hogy Elvis Presley egy időben az ominózus jelenet nyomán kezdett el mindenkit „uraságod”-nak szólítani, de a „Nudge, nudge” a reklámiparba is beszivárgott, Idle ezzel népszerűsítette a Breakaway csokoládét, csak hogy aztán egy turnén a jelenet előadása közben a zsebébe nyúljon és elhajítson egy tábla csokit, azt mondván: „Fúj, Breakaway!” Többen ízléstelennek tartották akkor, hogy Idle bőszen reklámoz valamit, aztán meg kicikizi, de a komikus erre csak ennyit válaszolt: „Miért ne tehetném?”
A brit komédiákban természetesen rengeteg szállóige akad még (itt gyűjtötték össze a legjobb ötvenet, bár becsúszott pár amerikai is), néhány éve pedig az Origón is jelentettünk meg egy olyan cikket, amely a legjobb tévés kiszólásokat gyűjtötte össze, vannak benne bőven magyarok is.
Graham Chapman, a Monty Python fekete báránya ma lenne 73 éves, de a többiek már majdnem 25 éve csak úgy hivatkoznak rá, hogy "a halott". 1989. október 4-én halt meg rákban, épp egy nappal a Monty Python Repülő Cirkusza 20. évfordulója előtt - ahogyan Terry Jones fogalmazott akkor, „ilyen borzalmas módon még soha senki nem tett tönkre egy partit”.
Chapman játszotta a két leghíresebb Python-film, a Brian élete és a Gyalog galopp főszerepét (Briant és Arthur királyt), a Repülő Cirkusz-ban pedig a legjellemzőbb figurája az ezredesé volt - meg azé a kalapos, pipázó férfié, aki elsőre komolynak és magabiztosnak tűnik, de aztán mindig kiderül róla, hogy valamilyen abszurd rögeszméje vagy mániája van.
Bizonyos szempontból ilyen lehetett az életben maga Chapman is, hisz az orvosként végzett, társaságkedvelő író bőrében egy meleg alkoholista lakozott, aki különféle extrém sportokat is szívesen űzött. Homoszexualitását egy ideig még közeli barátai előtt is titkolta, de aztán felfedte előttük egy e célra rendezett bulin, ahová még a volt barátnőjét is meghívta.
A pythonok persze nem csináltak nagy ügyet a dologból, jellemző volt például Eric Idle reakciója: "Graham azt gondolta, hogy minket sérteni fog vagy ki fog borítani, de legalábbis meg fog lepni az ő homokossága, de hát senki le se szarta. Nekünk csak az volt a gondunk, hogy állandóan lelép kefélni, amikor éppen vígjátékot kellene írnia."
Hasonlóképp nehezítette a közös munkát Chapman alkoholizmusa is, hisz a megbeszélésekről és forgatásokról sokszor elszökött a kocsmába, a Gyalog galopp idején pedig már gyakorlatilag reggeltől estig ivott. "Graham vedelt, mint a gödény. Nem tudta elmondani a szövegét, amit Arthur királyként kellett volna. Mire átvergődött egy mondaton, a következőre már nem emlékezett, és ez így folyt. Ez a jelentékeny, méltóságteljes figura valójában tök részeg, és csak nagy küszködések árán sikerül végigmondania a szövegét" - mesélte Terry Gilliam.
Chapman aztán a forgatás közben valahogy mégis megemberelte magát, de akkor meg a delirium tremens állapotába került, a félelemtől egyszerűen képtelen volt átmenni például a filmbeli Halál Hídján, pedig amúgy gyakorlott hegymászó volt. Tagja volt az extrém sportokat népszerűsítő Dangerous Sports Clubnak is, amely annak idején a bungee jumping elterjesztéséért is sokat tett.
Kalandos élettörténetét (vagyis inkább annak egy sajátos verzióját) 1980-ban jelentette meg, ez azóta magyarul is olvasható, Egy hazug ember önéletrajza, VI. kötet címmel. A nyolcvanas években jórészt előadókörutakból tartotta el magát, de - költekező életmódja és nagylelkűsége miatt - örököseire körülbelül félmillió fontos tartozást hagyott.
"Szerintem élvezte az életét, és ez a legfontosabb. Ki tudja, mire lett volna képes, ha nem így végzi? De én nem bánom, hogy úgy élt, ahogy, kivéve talán annyiban, hogy nem tudom, mennyire járult hozzá az életstílusa a korai halálához. Viszont tudott volna ugyanolyan termékeny és újító lenni, ha másképpen élt volna? Ki tudja..." - búcsúzott tőle testvére, John Chapman.
Ahhoz, hogy elmélyedjünk az angol humorban, először is nem árt tisztában lenni a tévés műfajokkal, amelyekben tetten érhető. A brit komédia világában alapvetően három fontos műfaj létezik, és – micsoda véletlen – mindegyiknek s-sel kezdődik a neve. A mai mantránk tehát: sitcom, sketch comedy, stand-up. Sitcom, sketch comedy, stand-up.
A klasszikus sitcom (vagy magyarosan: szitkom) ugye a szituációs komédia rövidítése, ami arra utal, hogy ugyanazok a szereplők egy bizonyos szituációban – munkahelyen, baráti társaságban stb. – próbálnak boldogulni. Bár az egyes – általában félórás – epizódok önmagukban is élvezhetők, a történet mindig folytatólagos. Az első angol sitcom az 1946-ban indult Pinwright’s Progress volt, amely a képen látható többszörös bolttulajdonos ballépéseit követte nyomon, de a műfajba tartozik például az itthon is jól ismert Waczak szálló vagy éppen a Fekete Vipera.
A sketch comedy vicces jelenetek lazán összefűzött csokrát jelenti, rengeteg – de többnyire vissza-visszatérő – karakterrel színesítve. Klasszikus példa az ilyen jellegű tévéműsorra a Monty Python Repülő Cirkusza, de említhetnénk a ma már inkább doktor House-ként ismert Hugh Laurie Stephen Fryjal közös műsorát, az Egy kis Fry és Laurie-t is. Az újabb eresztések közül ide sorolandó például az Angolkák, ahol két őrült – név szerint Matt Lucas és David Walliams – jelenít meg olyan figurákat, mint a folyton szájaló tinilány, Vicky Pollard vagy éppen Daffyd Thomas, az „egyetlen meleg a faluban”.
A stand-up comedy műfaja az utóbbi évtizedben nálunk is divatossá vált – a Dumaszínház éppen tízéves volt tavaly decemberben –, nem is kell róla nagyon beszélni. Az alapötlet egyszerű (egy ember, egy mikrofon és a közönség), annál nehezebb viszont úgy megvalósítani, hogy szórakoztató legyen. Pár sikeres kísérletet mindenképp bemutatunk még a blogban!
Nem véletlenül a Monty Python klasszikus mondatával indítjuk az Origo új szerkesztőségi blogját, hiszen a Csak a duma posztjaiban mindent leírunk majd, ami csak az angol humorról eszünkbe jut. És már most megígérhetjük, lesz sok minden.
Nagy-Britanniának ugyanis nemcsak a gőzmozdonyt, a telefont vagy éppen az evolúcióelméletet köszönhetjük, de a világ első, rendszeres sugárzást biztosító tévécsatornáját is, amely aztán az évtizedek során kellő mennyiségű őrült, vicces vagy éppen őrülten vicces műsorral is ellátta a nézőket – ami azért nem rossz egy olyan országtól, ahol annyit esik az eső.
A következő hetekben, hónapokban felelevenítjük az olyan klasszikus sorozatokat, mint a Waczak szálló vagy a Fekete Vipera, illetve közelebb hozzuk az újabb kedvenceket is, például az Angolkák-at vagy A hivatal-t. Nem titkolt szándékunk, hogy itthon még nem – vagy csak kevéssé – ismert komikusokat, műsorokat is bemutassunk.
Reméljük, hogy a blognak köszönhetően nemcsak hat reklámarcunkkal – Ricky Gervaisszal, Hugh Laurie-val, Rowan Atkinsonnal, John Cleese-zel, Stephen Fryjal és Michael McIntyre-rel – kerültök közelebbi kapcsolatba, de az angol humor világának többi fő- és mellékszereplője is szívesen látott vendég lesz a tévétek képernyőjén.
Természetesen az angolszász nyelvterületen meghonosodott műfajok, például a stand-up comedy vagy a sketch comedy hazai vadhajtásaival is foglalkozunk majd, így rendszeresen kaphattok híreket a BBC, a Dumaszínház, a Showder Klub, Fábry vagy a Comedy Central háza tájáról is.
Maradjatok velünk!
Kereső
Követők
