Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A legbénább újságíró, akit valaha láttunk

0 Komment
0 Reblog

Na jó, talán nem a legbénább, de a top tízben biztosan benne van Alan Partridge, aki Roger Moore-ral úgy csinált interjút, hogy a színész ott sem volt, egy talkshow-ban pedig véletlenül lelőtte az egyik vendégét. Még szerencse, hogy kitalált figuráról van szó, Alan Partridge ugyanis a brit komédia egyik megkerülhetetlen alakja, akit Steve Coogan alakít már 1991 óta.

A karakter a BBC rádióműsorában, az On the Hour-ben jelent meg először, akkor épp sporthíreket kommentált – úgy, hogy általában lövése sem volt a témáról. Pár évvel később már a tévében láthattuk, a The Day Today fiktív híradós csapatába került be, majd elindult saját talkshow-ja is, a Knowing Me, Knowing You, itt lett volna az egyik vendége Roger Moore:



Volt saját sorozata is, amelyet a magyar nézők is láthattak Én, Alan Partridge címmel – talán ez az egyetlen munkája, amely hozzánk is eljutott, pedig Coogan kismillió sorozatban, különkiadásban és tévéfilmben alakította az arrogáns, antiszociális Partridge-t, aki 2013-ban a mozivásznon is megjelent, az Alpha Papa című filmben.

Coogan a premieren is szerepben maradt, véleményt mondott a királyi babáról, György hercegről is - szerinte a gyereket inkább Briannek kellett volna nevezni, azt viszont jó jelnek tartja, hogy ugyanazon a napon született, mint a Halálos fegyver-ből ismert Danny Glover: 

Egy brit stand-upos nyerte a Celebrity Big Brothert

0 Komment
0 Reblog

2014-ben egy brit stand-upos, Jim Davidson nyerte a Celebrity Big Brothert a Channel 5-on, közönségszavazással lett befutó. Érdekes módon a már nem fiatal humorista egy rapperrel, az N-Dubz formáció tagjával, egy Dappy nevű fickóval alakított ki barátságot – utóbbi mellesleg második lett.

Az 1953-as születésű komikus ismert tévéműsora volt a The Jim Davidson Show (1979–82), de ezen kívül is számos televíziós próbálkozása volt. Több díjat nyert, de támadják is sokan, mert gyakran tréfálkozott etnikai kisebbségek, melegek kárára. A magánélete sem egysíkú, jelenleg ötödik feleségével él.

Itt egy 2009-es fellépése nézhető meg:
 

A dagadt tehén lottyadt tőgyét néztük

0 Komment
0 Reblog

A Kompót bisztróban néhány hete indult a Comedy Central Szerda nevű rendezvénysorozat, amelynek célja, hogy új színt vigyen a magyar humorba, afféle tehetségkutatóként kinevelje a stand-up komikusok új nemzedékét. A január 29-i estén négy - ha nem is teljesen ismeretlen, de eddig kevéssé ismert - fellépő mutatkozott be Csenki Attila vezetésével: az erdélyi Kun Zsolt párkapcsolati problémákat boncolgatott, a reklámszakemberként dolgozó Sallai Ervin gyermekei rajzait elemezgette, a 16 éves Gaál Dániel a nagyszüleivel poénkodott sokat, az Iránból érkezett Heydary Aram pedig leginkább a magyar nyelvvel küszködött, de a közönség azon is jókat derült - mi pedig felvettünk mindent.

A legjobb stand-upos csajok (2. rész, Egyesült Államok)

0 Komment
0 Reblog

A stand-up comedy műfajában főként férfiak jeleskednek, de azért akad pár nő is, és közöttük is van néhány, akit nemcsak a humora, hanem a külseje miatt is szívesen látunk a színpadon. Bemutatunk tíz helyes komikát az Egyesült Államokból, a brit felhozatalból korábban válogattunk. Sarah Silverman lenti képére kattintva megnézheted galériánkat is!

Leszbikus komédiasorozat közeleg

0 Komment
0 Reblog

Ellen DeGeneres az executive producere egy új pilotnak, amely az NBC számára készül. A sorozat, a One Big Happy szituációs komédiának készül, a főszerepben egy leszbikussal, aki épp akkor esik teherbe, amikor legjobb barátja, egy heteró férfi szerelmes lesz. A Hollywood Reporter híre szerint Liz Feldman írja a sztorit, aki a The Ellen DeGeneres Show-n dolgozott sokat. Arról még nem tudni többet, hogy Ellen DeGeneres szerepel-e a pilotban, és kik szerepelnek majd benne.

A meleg téma nem szokatlan a sorozatokban, elég csak az L-re vagy A fiúk a klubból (Queer as Folk) című szériára gondolni. Az NBC-féle Sean Saves the World nem jött be, a napokban kapott épp kaszát, viszont az értelemszerűen gyerekeknek szóló Disney Channel mérföldkőhöz érkezett a minap, amikor fennállása során először leszbikus párost – erről itt írtunk korábban.

FB like box (HTML)

Követők

origo tévé csakaduma1