Kormos Anett otthagyta a Dumaszínházat, de nem hagyta ott a színpadot: továbbra is fellép mint stand-upos, közben több forgatókönyvön is dolgozik. Szerinte nincs kifejezetten női humor, de azért ügyelnie kell arra, hogy nőies maradjon a színpadon, és persze egy-egy fellépés után rendre meg is rohanják a pasik – igaz, nem pont azért, amiért elsőre gondolnánk. Mindenesetre nekünk külsőre is bejött, a képekre kattintva megnézhetitek galériánkat is!
Szakmailag érzel valami változást, mióta kiléptél a Dumaszínházból?
Nagyjából ugyannyi fellépésem van, csak kevesebb kontrollal, ha lehet ilyen mondani. Ennek megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Nagyon jó társulatnak tartom a Dumaszínházat, és úgy hiszem, jóban vagyunk most is. Egyszerűen voltak dolgok, amikben nem tudtunk kompromisszumot kötni – ami persze részben az én hibám is, mert nem kommunikálom túl jól az elvárásaimat. A másik pedig, hogy talán nem tudom, nem akarom hivatásként kezelni a stand-upot.
Több képért kattintson a fotóra!
Akkor mi ez nálad? Egyfajta hobbi?
Kíváncsi voltam, tudnám-e ezt csinálni, ezért kezdtem el. Aztán a Dumaszínháznak köszönhetően számos lehetőség pottyant az ölembe, amelyeket igyekeztem a lehető legjobban kamatoztatni, de sosem akartam, hogy a poéngyártás valamiféle görcsös munkafolyamattá váljon. Márpedig, akinek havi 30-40 fellépése van, annak nem nagyon marad más választása.
De azért menedzseled magad?
Egyáltalán nem menedzselem magam. Érkeznek a felkérések, és ha úgy látom, tudom teljesíteni, amit az adott megrendelő kér, akkor szerződünk. Az én humorom nem passzol minden közeghez, és egy csomó helyzethez én sem tudok, nem akarok alkalmazkodni.
Volt ezzel kapcsolatban kifejezetten kellemetlen élményed?
Pont a Dumaszínházzal való szakításomat előzte meg egy olyan fellépés, amely nagyon rosszul sült el. Nem tudom békén hagyni a közönséget, ha ők nem akarnak együttműködni, akkor elkezdem őket piszkálni. Általában ez meg is oldja a szituációt, valahogy pont ettől leszünk partnerek – itt azonban egy olyan társasággal kerültem szembe, amelyik egyből befeszült. Le kellett volna jönnöm a színpadról, de nem tettem.
És előadóként milyen közegben érzed kifejezetten jól magad?
Nem várok azonnali elfogadást, tudom, hogy fenntartásokkal kezel a közönség. Bekopogok, és ha már röhögve, sírva, üvöltve kérik, hogy menjek be, akkor bemegyek. Azzal a közönséggel, amelyik eleve befalazza az ajtónyílást, azzal nem tudok mit kezdeni. Ha a közönségben egy szemernyi nyitottság is van rám, a humoromra, akkor győzök. Együtt győzünk.
Hány pasitól kapsz ajánlatot egy ilyen fellépés után?
Megtalálnak a férfiak minden előadás után, de ez nem azért van, mert olyan elképesztően jó nő vagyok. Általában be akarják bizonyítani, hogy jobb a humoruk, mint nekem, és elkezdenek vicceket mesélni – persze többnyire ugyanazok a viccek forognak, nem is tudom, hányszor hallottam már mindegyiket. De talán ez a férfiak dolga – erősebbnek, okosabbnak, viccesebbnek kell tűnniük, mint nekünk, nőknek. Én nem ragaszkodom hozzá, hogy ezt az illúziót leromboljam.
Van egyébként szerinted olyan, hogy női humor?
Nem tudom, hogy van-e férfi és női humor, szerintem ez inkább az egyensúlyok megtalálásáról szól, hogy humoros előadóként is elég nőies tudsz-e maradni – ha mondjuk túl férfias az előadásmódod, az szerintem elidegeníti a közönséget. Úgy gondolom, nekünk, nőknek legalább annyi eszközünk van a közönség megnyerésére, mint a férfiaknak, nincs okunk arra, hogy az ő fegyvereikkel hadonásszunk.
A sajátosan unott előadásmódod mennyire kidolgozott? Ilyen vagy az életben is?
Amúgy sem vagyok egy nagyon harsány nő. Amikor elkezdtem a stand-upolást, tulajdonképpen csak arra koncentráltam, hogy el tudjam mondani a szövegemet. Egyébként nagyon hadarok, és nem is artikulálok rendesen, így inkább csak arra figyeltem, hogy átjöjjön a mondanivaló – nem volt túl sok előadói eszközöm, de igazából most sincs, ez valahogy így maradt.
Sértődés volt már abból, hogy elmeséltél valakiről valamit?
Szokták kérdezni, hogy a családom mit szól ahhoz, hogy kiteregetem a szennyest, de ezek csak látszólag konkrét történetek, valójában nagyon is általánosíthatók, mindenki családjáról szólnak. A férjem rendezvényszervező, de ő se kérdezi meg tőlem, hogy megszervezhet-e egy adott rendezvényt, így én sem kérdezem tőle, hogy elmondhatok-e egy adott poént. Komolyabb sértődésről nem tudok. Korábban írtam egy könyvet, még a stand-upos fellépések előtt, a családnak az a része, amelyiknek nem jön be a stílusom, már akkor lemorzsolódott, így mára csak a kemény mag maradt.
Most is írsz még?
Igen, nagyon sokat, és nagyon élvezem is. Több forgatókönyvön is dolgozom most, de ezek még mind pályázati szakaszban vannak, nem nagyon tudok még bővebben beszámolni róluk – annyit elmondhatok, hogy írtam egy háromrészesre tervezett kosztümös kalandfilmet, és benne vagyok egy mozifilmben is.
Kereső
Követők
