Szente-Veres Adrienn tavaly második lett a Grazi Humorfesztiválon, és azóta – Ungarische Piroska néven – több fellépése is volt Ausztriában. Szerinte az osztrák és a magyar humor eléggé hasonló, abban viszont nem hisz, hogy létezne külön női humor – ezzel együtt örül viszont a női stand-uposok hazai előretörésének. Nézzétek meg galériánkat is, amelyben Adrienn sokféle arcát megmutatja, a játékos kislánytól a végzet asszonyáig.
Több fotóért kattintsatok a képek bármelyikére!
Tavaly második lettél a Grazi Humorfesztiválon. Honnan jött az ötlet, hogy németül is kipróbáld a stand-upot?
A Budapesti Osztrák Iskolában érettségiztem, majd ösztöndíjjal is tanultam kint Ausztriában, innen jött a német vonal. Angolul már felléptem itt Magyarországon, amikor a Dumaszínház keretein belül ment a „hunglish” stand-up sorozat, elsősorban turistáknak és itt élő külföldieknek. Az egy intellektuális kihívás volt számomra, és amikor láttam a Grazi Humorfesztivál felhívását, úgy gondoltam, kipróbálom magam németül is. Végül második helyezést értem el, ami engem is nagyon meglepett.
Azóta is érkeznek felkérések Ausztriából?
Szerencsém volt, mert a grazi előadásom egy részét leadta a Radio Ö1 – tulajdonképpen a helyi Kossuth Rádió –, ennek köszönhetően havi egy fellépést meg tudok valósítani Ausztriában is. Volt már egy önálló estem is Burgenlandban, februárban egy hetvenperces anyaggal álltam színpadra. Nagyon izgultam előtte, de végül olyan sikerem lett, ami minden elképzelésemet felülmúlta, még a polgármester is odajött gratulálni. Ezután kaptam egy meghívást egy burgenlandi rockabilly fesztiválra is, ahol a nagyszínpadon, körülbelül hétezer ember előtt fogok fellépni egy rocksztár után.
Mennyire kell más jellegű poénokat nyomni egy osztrák közönségnek, mint egy magyarnak? Le tudsz akár fordítani egy az egyben egy anyagot?
Nem fordíthatom le, mert nagyon sok helyzetkomikum és szójáték van a stand-upomban, ami lefordíthatatlan. Ettől függetlenül az osztrák humor nagyban hasonlít a magyarhoz, ennek kialakulásában valószínűleg a közös történelmi háttér is közrejátszott. A monarchia időszakából amúgy is sok poént lehet meríteni, ami kint is megállja a helyét, illetve azon is jókat szoktak nevetni, amikor arról mesélek, annak idején hogyan vegzáltak rendszeresen a határon – de viccet tudok csinálni akár a tavaly március 15-i hóhelyzetből is, amikor az összes, Magyarországra tartó osztrákot visszafordították a határon. Nekem valahogy könnyebb is németül stand-upolni, mert a nyelv egyfajta álarc, el lehet mögé rejtőzni. Nem kell annyira kiadnom magam.
A nevedet ki tudják mondani odakint?
Ungarische Piroska néven szoktam fellépni, ezt találtam ki magamnak. Az osztrákok egyébként is szeretik a magyarokat, az osztrák pasik meg a magyar nőket még inkább: forróvérűnek, temperamentumosnak tartják őket, gondoltam, valami ilyen névvel talán sikerem lehet.
Be is szoktak próbálkozni a pasik egy-egy előadás után?
Csak módjával, bár pont ma találtam egy feliratot a postaládámon, hogy „Megvagy Adrienn!” Remélem, nem egy zaklató lesz. Eddig nem volt rossz tapasztalatom, ha oda is jönnek a férfiak, akkor is általában nagyon kedvesen érdeklődnek. Miután a férjemről is beszélek az előadásaimban, tisztában vannak vele, hogy foglalt vagyok. Mondjuk azért a 180 centis, szőke, kék szemű pasik még nyugodtan odajöhetnének. Persze csak beszélgetni. Ja, meg az egyik fellépésemen megemlítettem, hogy szeretnék egy fűnyírót, és valaki küldött is egyet a címemre, innen is köszönöm. Most egy automataváltós Mini Morrisra vágyom.
Van olyan szerinted, hogy női humor?
Szerintem nem lehet így kategorizálni, mert ugyanazokat a témákat is fel tudjuk dolgozni, mint a férfiak, csak más szemszögből. Más az eszköztárunk, és nem engedhetünk meg magunknak bizonyos dolgokat – más dolgokat viszont éppen hogy igen. Érdekes módon Ausztriában a társulatok egyharmada nő, a stand-up műfaja csak nálunk kezdett el úgy elterjedni, hogy eleinte csak férfiak csinálták – most már egyre több nő van a pályán, és szerintem sokakban van még potenciál.
Mennyire érzel közösséget a többi női stand-upossal?
Elég kevesen vagyunk, úgyhogy mindenki tud a másikról. A Stand Up Brigádban, amelynek most a tagja vagyok, hárman vagyunk nők, de nincs rivalizálás: felfogtuk, hogy nem egymással kell konkurálnunk, hanem társulatként kell helytállnunk a stand-up világában. Van most egy új lány (ő is újságíró), igyekszem őt is segíteni, tanácsokkal ellátni, mert hiszek abban, hogy az életben azt kapod vissza, amit adsz – és az én fellépéseimet amúgy sem befolyásolja, hogy ő mennyire jó vagy nem jó, nekem magamhoz képest kell jót nyújtanom.
Miért pont a Stand Up Brigádhoz csatlakoztál?
Stand-upos pályafutásomat a Dumaszínháznál kezdtem, gyakorlatilag ők indítottak el a pályán. A Stand Up Brigád csak később alakult. Ürmös Zsolt és Kövesdi Miklós Gábor alapította, akik Fábry Sándornak, valamint a Bagi-Nacsa párosnak is írnak szövegeket a műsoraikhoz: ők kerestek meg, és szimpatikus volt, ahogy a műfajhoz hozzáállnak. Gyakorlatilag egy hobbitársulatról van szó, ahol nagyon felszabadult az egész közeg. Továbbá nagy szerepet kap a tehetségkutatás is – ami nekem szintén szimpatikus –, mindenkire nyitottak vagyunk, bárki kipróbálhatja magát nálunk, kéthetente a Bethlen téren.
Téged is láttunk nemrég a Showder Klub tehetségkutatóján. Elképzelhető, hogy a műsorban is szerepelni fogsz?
Azt még nem tudom, a fellépés mindenesetre jól sikerült, a szervező, Csenki Attila és a műsor főszerkesztője, Zétényi Dóri is biztatott, hogy jó úton haladok. Ezt már önmagában szakmai elismerésnek veszem. Nagyon örülnék, és nagy megtiszteltetés lenne, ha bekerülhetnék a produkcióba.
Mennyire izgulsz egy ilyen újfajta megmérettetés előtt?
A burgenlandi rockabilly fesztivál – amit említettem – csak szeptemberben lesz, de a várható tömegtől már most libabőrös vagyok, egy hihetetlen adrenalinsokk lehet ennyi ember előtt fellépni. A tavalyi fellépő állítólag alig akart lejönni a színpadról, és ezzel valószínűleg én is így leszek, már ha jól sikerül az előadás. Egy-egy sikeresebb fellépés amúgy is rengeteg energiát ad, annyira felpörgök tőle, hogy utána hajnali négyig nem tudok elaludni. Olyan ez számomra, mint a szülés. Régebben egyébként izgulós voltam, de már túljutottam rajta. Ha az ember elkezd magában hinni, akkor az izgalom is alábbhagy – ma már olyan természetességgel tudok jelen lenni a színpadon is, mint egy mindennapi beszélgetésben. Talán ettől is működik az egész, a közönség is komfortosabban érzi magát, ha azt látja, hogy én is otthon érzem magam. Úgy érzem, hogy beértem. Megérkeztem.
Van olyan közönség, amellyel nem tudsz mit kezdeni?
Szerencsére nem volt még ilyen tapasztalatom, pedig mindenféle közegben megfordultam már: jártam a Jászságban falunapon és az Aquincum Hotel karácsonyi partiján egyaránt, de mindenhol megpróbálok úgy beszélni a közönséggel, mintha én is közéjük tartoznék. Nem nagyon teszek különbséget az emberek között. Mindig is emberekkel dolgoztam, marketingesként vagy idegenvezetőként is, kialakult bennem egyfajta emberismeret – valahogy szerencsére minden közegben érzem, hogy mi a közönség „forráspontja”.
Tud azért kellemetlen is lenni egy fellépés?
Annak például nem nagyon örültem, amikor hajnali fél egykor kellett fellépnem egy lagziban, ahol már a világukat nem tudták a vendégek – nagyjából azt is mondogathattam volna nekik 20 percen keresztül, hogy „kanál”, azon ugyanúgy röhögtek volna, mint a legjobb blokkjaimon. A szilveszteri haknimban pedig azt kiabálta be egy nem szomjas pasi a fellépésembe, hogy „Művésznő, üljön bele egy zöld uborkába!”, és tette ezt kétperces intervallumokban. Ezt tudni kell kezelni. Ha nem tudnám, nem lennék humorista. A változatosság azonban mindenképp jó, nemcsak a stand-upon belül, de az élet más területein is.
Miket csinálsz még a stand-upon kívül?
Egy osztrák cégnek dolgozom itthonról, magyar munkaerőt közvetítünk ki Ausztriába, illetve a párom cégében is besegítek, vele vízisport-táborokat szervezünk. Szeretem a műsorvezetést is, vállalati rendezvényeken szoktam ilyen minőségben részt venni. Érdekes egyébként, hogy amikor elkezdtem stand-upolni, nagyon szerettem volna hivatásszerűen csinálni, de pont ettől váltam görcsössé – most, hogy elengedtem ezt a dolgot, és hobbiként tekintek rá, egyre több felkérés is érkezik. Elvetettem a magokat, a fű pedig kinő magától.
Szente-Veres Adriennt legközelebb a Stand Up Brigád kabarémaratonján láthatjuk, emellett pedig Dombóvári Istvánnal és Hajdú Balázzsal is van egy közös estje, a Hülyeségek kicsiny boltja, ebből április 11-én lesz a következő a Corvin Dumaszínházban.
Az Egyesült Államokban már a végéhez közeledő hetedik évad március 28-án indul a magyar Comedy Centralon, és onnantól kezdve minden pénteken dupla epizóddal jelentkezik. Kiderül, hogyan alakul Leonard és Penny kapcsolata, de bepillanthatunk Sheldon, illetve Raj próbálkozásaiba, szerelmi életébe is.
A hetedik szezonnal a három főszereplő, Jim Parsons, Johnny Galecki és Kaley Cuoco egyébként a legjobban kereső tévésztárok közé emelkedett, a ragyogó nézettség okán jókora fizetésemelést harcoltak ki maguknak: fejenként 350 ezer dollárt, azaz közel 80 millió forintnak megfelelő összeget kapnak minden egyes epizód után.
Írtunk már a Rev. című sorozatról, amely egy cseppet sem mindennapi papról szól, aki – amellett, hogy elég vicces – iszik, dohányzik, és rendszeresen szexel a feleségével. (Persze anglikán, szóval megteheti, de akkor is.) Az őt alakító Tom Hollanderrel és a szériát író James Wooddal Liverpoolban, a BBC Worldwide Showcase nevű médiaeseményen találkoztunk, ahol az Egyesült Királyságban március 24-én induló harmadik évadról beszélgettünk. (Magyarul egyelőre a második szezont láthatjuk majd, március 31-én indul a BBC Entertainmenten.)
Az már a kerekasztal-beszélgetés elején kiderült, hogy Hollandernek karakteréhez, Adam Smallbone-hoz hasonlóan fanyar a humora: először is az újságírói listán feltüntetett nevek és országok alapján megpróbálta kitalálni, hogy melyikünk kicsoda, majd szúrós szemmel nekünk szegezte a kérdést, hogy láttuk-e egyáltalán a sorozatot. Amikor bevallottam neki, hogy csak az első évadot néztem meg, csak legyintett bosszúsan: „Biztosan azt is az internetről töltötted le, mi? Na, tőled se látok pénzt!”
Hollandernek amúgy is valószínűleg dupla pénz jár, hisz nemcsak a főszereplője a Rev.-nek, de közreműködik az írásban is. „Eléggé egy rugóra jár az agyunk, ugyanazok a dolgok nevettetnek meg minket. Tom először csak ötleteket adott, pár jegyzettel járult hozzá a sztorihoz, de ahogy telt az idő, egyre jobban belejött az írásba, a harmadik évadot gyakorlatilag már együtt írtuk. Sajnos én időközben nem tanultam semmit a színészkedésről” – mondta Wood.
„Azért viszont, hogy folytatódjon a sorozat, Jamesnek kell többet tennie, nekem egyelőre fogalmam sincs, hogyan mehetnénk még ennél feljebb. A harmadik szezon szerintem kiugróan erősre sikeredett, olyan vitatott témákkal is foglalkozunk benne, mint a melegházasság vagy a börtönből szabadultak rehabilitálása” – tette hozzá Hollander. „Tulajdonképpen még én sem tudom, hogy lesz tovább, de ez ugyanígy volt, miután befejeztük a második évadot is – ilyenkor mindig leeresztek, megpihenek kicsit” – kontrázott rá Wood.
A sorozatot mindkét író egyedülállónak tartja a maga nemében, hisz a modern brit komédiában csak talán A Dibley-i lelkész volt még hasonló széria, de az inkább családi program volt, kevésbé foglalkozott az egyházzal, az ember és a vallás kapcsolatával. „Sokan nem merik összekötni az egyház világát a vicces helyzetekkel, annak ellenére, hogy Nagy-Britanniában ennek a középkorban még komoly hagyománya volt. Mindenesetre mi sem az egyházzal vagy a hittel viccelődünk, nincsenek blaszfémikusnak mondható jelenetek” – mondta Hollander.
Wood ezt csak megerősíteni tudta, nem emlékezett egyetlen negatív kritikára, még az egyház embereitől sem: „Bár az anglikán egyház nagyon hierarchikus, nagyon liberális is egyben. Sok pappal találkoztunk, akik imádják a sorozatot, hamar rájöttek, hogy mi az egyház mellett vagyunk – azzal együtt, hogy egyikünk sem az a kimondottan vallásos ember” – fogalmazott.
Woodnak egyébként az egyik nagyapja is pap volt, mégsem emelte be a karakterbe: „Az még egy teljesen más korszak volt, a nagyapám ráadásul egy kemény katonai lelkész volt, nagyon más típus lehetett, mint Smallbone. A figurát három-négy, általunk ismert papból gyúrtuk össze, plusz Tomból és belőlem is van benne egy kevés” – mesélte.
Hollanderrel aztán még találkoztunk este is, a The World’s Storyteller nevű szórakoztató rendezvényen, ahol azonban már új tévéfilmjét, az A Poet in New York-ot reklámozta, amelyben Dylan Thomast alakítja – fanyar humoráról itt is tanúságot tett, hisz miközben arról beszélt, hogy a neves költő miként itta halálra magát, látványosan nagyokat kortyolt a kezében tartott borospohárból.
Martin Freeman külsőre nem tűnik annak a kimondott sztáralkatnak, pedig manapság ő az egyik legfelkapottabb brit színész, a képernyőn és a mozivásznon egyaránt: a Sherlock-ban ő játssza a neves nyomozó segítőtársát, dr. Watsont, 2012-ben pedig megkapta az akkor indult A hobbit-trilógia címszerepét.
A színész még tizenöt évesen csatlakozott egy ifjúsági színjátszó csoporthoz, két évvel később pedig már el is kezdett gondolkodni azon, hogy miként lehetne ebből karriert csinálni. Kezdetben olyan sorozatokban kapott kisebb szerepeket, mint a The Bill, a This Life vagy a Baleseti sebészet, illetve feltűnt a Faith No More egyik klipjében is, ahol egy prosztó társaság egyik tagját alakítja egy karaokebárban:
Az áttörést a 2001-ben indult A hivatal hozta meg neki: itt Timet játszotta, akinek elege van a munkájából és kollégái ugratásaiból, miközben – kezdetben – reménytelenül szerelmes kolléganőjébe. Freeman ezután saját sorozatot is kapott (ez volt a Barkácsbolt, a lenti videón), feltűnt az Igazából szerelem című filmben, majd Arthur Dentet is eljátszotta a Galaxis útikalauz stopposoknak egyik feldolgozásában.
Élettársa, Amanda Abbington szintén színésznő, akivel a Men Only című minisorozat forgatásán találkoztak először, és azóta is játszottak együtt több alkotásban, például A tartozás-ban, a Robinsonék-ban vagy a Dzsembori-ban.
A brit komédiában előfordulnak érdekes műfaji párosítások is, a Gavin & Stacey című romantikus vígjátéksorozatot nézve például sűrűn támadhatott olyan érzésünk, hogy éppen egy szappanoperát látunk. A szériának idén amerikai remake-je is indul, Us & Them címmel, felelevenítjük hát az eredetit, a poszt alján pár videóval.
A történet középpontjában a két címszereplő és az ő családjuk, barátaik álltak, az ő életüket követhettük nyomon három évadon (és egy karácsonyi különkiadáson) keresztül. Gavin (Mathew Horne) egy essexi férfi volt, aki a szüleivel élt, és sok időt töltött legjobb barátjával, Smithyvel; Stacey (Melanie Walters) egy walesi nő, aki özvegy édesanyjával lakott, és sokszor meglátogatta őket Bryn nagybácsi és a legjobb barátnő, Nessa.
A szappanopera-szerű megközelítést - a műfajra emlékeztető képi világon túl - az adta, hogy minden kulcsmomentumot elleshettünk a családok életéből: láthattuk Gavin és Stacey első találkozását, a másik családja előtti bemutatkozásukat, otthonkeresésüket, új állás után való rohangálást, gyerekvállalási problémákat - egyszóval minden olyasmit, ami egy tartós párkapcsolattal együtt jár.
Miután Smithyt és Nessát a sorozat alkotói, James Corden és Ruth Jones játszották, egy idő után az ő párosuk került előtérbe: az elején természetesen ki nem állhatták egymást, de aztán már közös gyerekük is született.
Kereső
Követők
