Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kaszált a BBC

0 Komment
0 Reblog

A komikusként, íróként, stand-uposként ismert Jason Cook jelentette be, hogy a BBC nem kívánja folytatni a Hebburn című szituációs komédiát, azaz két évad után vége. A Twitteren megköszönte a BBC-nek, hogy az első kettőt finanszírozta, és jelezte, hogy mindenki nagyon jól érezte magát a forgatás során.

A sorozat 2012-ben rajtolt, Chris Ramsey és Kimberley Nixon alakították Jack és Sarah Pearsont, akik különféle okokból arra kényszerülnek, hogy szüleik házába költözzenek Hebburnbe, amely egy északkelet-angliai kisváros, szerény 18 ezer lakossal.
 

Már nyolc éve megvan az Így jártam anyátokkal vége

0 Komment
0 Reblog

Március 24-én megérkezik a Comedy Central képernyőjére az Így jártam anyátokkal mindent lezáró utolsó évada. Érdekesség, hogy a sorozat 2006-ban még a második évadánál tartott, amikor a készítők úgy döntöttek, itt az ideje leforgatni a befejezést.

A szitkom egyik visszatérő motívuma volt évekig, hogy az epizódokban Ted már tinédzser gyerekeinek mesélt, akik egy díványon ülve hallgatták az anekdotákat. Nyolc éve azonban a sorozat írója és producere, Carter Bays és legénysége elhatározta, nem érdemes kockáztatni.
 

A gyerekszínészekkel az évek alatt bármi történhet, elhízhatnak, növés közben megváltozhatnak úgy, hogy a közönség rájuk sem ismer. Így Bays és producer társa, Craig Thomas kézen fogta Ted jövőbeli gyerekeit alakító színészeket, David Henrie-t és Lyndsy Fonsecát, leültették őket a kanapéra egyetlen operatőr társaságában: leforgatták a szitkom befejezését, a felvételt pedig elzárták, és azóta sem került idegen kezekbe.

Magyar szitkomok, 3. rész: Limonádé

0 Komment
0 Reblog

Az RTL Klubon egykor vetített Limonádé több szempontból is hasonlított a TV2-es Teára, és hasonló utat is járt be, ráadásul ugyanúgy a 2002-es valóságshow-hullám áldozata lett, mint riválisa, egyben sorstársa. A rendező Kapitány Iván volt, főszerepben Puskás Tamás, Kökényessy Ági, Horkai Péter, Ellinger Edina, Tisza Anita, Szvath Tamás volt látható. A sorozat akkor érkezett, amikor a szituációs komédiának még nem volt jelentősebb kultusza itthon (addig csak a Família Kft. futott hosszabban a hazai próbálkozások közül), és az sem tudta megmenteni, hogy vendégszerepben bevetettek olyan ismert neveket is, mint Besenczy Árpád, Forgách Péter, Hujber Ferenc, Kárász Zénó, Koltai Róbert, Kovács "Kokó" István, Stohl András, Trokán Péter.

Miközben a Tea nagyrészt egy teázóban játszódott, a Limonádé hátterét egy pláza, egy ruhaüzlet adta.  Eredetileg hétköznap adták, de idővel áttették szombatra, és a kora délutáni órákban vetítették. A Poén! csatorna is ismételte a sorozatot pár éve.
 

„Sok minden nem kedvezett a sorozatnak, legfőképpen az, hogy együtt indult a reality showk-kal, s ez a felfutását nagyon megnehezítette. Ezeknek a sorozatoknak az a halála, ha rakosgatják őket egyik sávból a másikba, ráadásul legalább két év kell az igazi felfutásukhoz és sikerükhöz, hiszen ennyi idő alatt helyezkednek bele a nézők az ilyen heti egy alkalommal megjelenő sorozatok történetébe, és kedvelik meg a figurákat. Nem véletlen, hogy még a napi rendszerességgel rendelkező sorozatok, mint a Barátok közt esetében is olyan szerződést kötött a külföldi licencadó cég, melyben kikötötték, hogy legalább két évig nem mozdíthatják el a helyéről, még ha csökken a nézőszám, akkor sem. Mi azonban sajnos nem képviselünk ekkora erőt” – nyilatkozta a magyar.film.hu-nak a szitkomról a rendező.

Kapitány szerint fölülpozícionálta a sorozatot az RTL Klub, olyan elvárásokat támasztott vele szemben, amiket az nem is tudott volna teljesíteni. „A nézettségért való hajtásban minden a reality show mögé került és ezt megszenvedte. A sok-sok rakosgatás után kikötött a nem túlságosan erős szombat délutáni időpontban, de itt újra elkezdett magára találni, és szép csendesen emelkedett a nézettsége a tőle reálisan elvárható mértékben. Azért választottuk Mihály György producertársammal annak idején az RTL Klubot, mert úgy gondoltuk, hogy jó gazdája lesz a sorozatnak. Amíg az előkészületek folytak, addig nagyon jó partner volt, később azonban türelmetlen lett. Amikor a Columbia űrkatasztrófa miatt az egyik héten elmaradt aLimonádé, Kurucz Péter úgy konferálta be a műsorváltozást: ma este hatkor a Tea című műsorunk elmarad. Így nem is lehet népszerű” – vélte.

Kapitány Iván később egy olyan csatornát keresett neki, ahol tovább lehetett volna vinni, hiszen már egy bevezetett márkáról van szó, de nem talált partnert – így a Limonádé is eltűnt idővel.

Ez különben vissza is vetette a szitkomok hazai elterjedését, megtörte a szituációs komédiákba vetett hitet a programigazgatókban, mert ment ugyan az Egy rém rendes család, illetve a Jóbarátok, de magyarok közül egyedül a Pasik tudott talpon maradni. Az illetékesek a Tea és a Limonádé bukásából aztán azt a konzekvenciát vonták le, hogy a műfaj nem való a magyaroknak, és ez így is maradt évekig.

Ilyen az, ha egy maffiózó viccel

0 Komment
0 Reblog

A CBS komédiája, a More Time With Family újabb nagy nevet vetett be, az Emmy-díjas Sopranos-ból ismert Joe Pantoliano is a stáb tagja. A Maffiózók szereplője Tom Papa és az Így jártam anyátokkal című szitkomból ismert Alyson Hannigan mellett komédiázik majd. Az executive producerek sem épp ismeretlen arcok, Ben Affleck és Matt Damon áll a produkció mögött.
 

Újabb évadot kapott az Uncle

0 Komment
0 Reblog

A BBC Three bejelentette, hogy folytatja az Uncle című komédiasorozatát. A széria első évadját Oliver Refson írta és rendezte, főszerepben pedig Nick Helm látható. A berendelés nem nagyon meglepő, mivel a nézettség rendben volt, és főleg jó kritikákat kapott a szitkom.

A sorozat középpontjában Andy áll, egy állástalan művészember, zenész, aki 12 éves unokaöccsét, Errolt (Elliot Speller-Gillott) kénytelen pátyolgatni. Az újabb részeket még 2014-ben leforgatják, de csak jövőre kerülnek adásba.
 

FB like box (HTML)

Követők

origo tévé csakaduma1