Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mr. Bean feltámad

0 Komment
0 Reblog

Rowan Atkinson azon ügyködik, hogy feltámassza Mr. Bean karakterét, a sorozatot, de nem az élőszereplőst, hanem az animáltat. A Trade magazin számolt be a hírről, miszerint a komikus egy rövid epizódokból álló szériát tervezget, amelyet először az interneten lehetne megnézni, Mr. Bean Youtube-oldalán, majd idén ősszel televízióban is meg lehetne tekinteni. Rajzfilmsorozat készült már róla, 2002 és 2004 között, 52 részt láthattak a nézők.

Az eredeti sorozat 1989 és 1995 között volt képernyőn először Nagy-Britanniában, a figura később világszerte ismert lett, 200 országba exportálták. Sikere nemcsak Atkinson csúnya grimaszainak volt köszönhető, hanem annak a ténynek is, hogy nem volt dialógus benne, nem kellett feliratozni, szinkronizálni, univerzális helyzethumort használt, amit megértettek Peruban és Vietnamban is.

A humorista Mr. Bean karaktere annyira népszerű, hogy túl van az 50 millió like-ok a Facebookon, a londoni olimpia megnyitóján pedig egymilliárdnál több néző látta Atkinson bolondozását.
 

Nem szimpatikusak, de szeretjük őket

0 Komment
0 Reblog

A múlt héten szó esett az Angolkák furcsa párosáról, Lou-ról és Andyről, akiknek egyike sem kifejezetten olyan figura, akit nagyon szívesen látnánk a társaságunkban. Jobban belegondolva, a brit komédia világa tele van hasonló alakokkal, akik sok szempontból furák vagy akár elviselhetetlenek, mégis, a képernyőn szívesen nézzük kalandjaikat.


A titok talán az azonosulás: látjuk a hibáikat, emberi mivoltukat, éppen ezért azonosulni is tudunk velük. A magunk részéről tényleg azokon a karaktereken nevetünk a legjobban, akikkel amúgy nem sokáig lennénk egy légtérben: gondoljunk csak az állandóan a maga hasznát néző Fekete Viperára vagy a Waczak szálló tulajdonosára, a könnyen beguruló Basil Falwtyra, esetleg az ideális főnöknek egyáltalán nem mondható David Brentre az Office-ból – és akkor a Steve Coogan által megjelenített Alan Partridge-ról még nem is beszéltünk, pedig róla külön poszt is lesz még a héten.

Az a helyzet, hogy ezek a kellemetlen karakterek általában olyan tulajdonságainkra világítanak rá, amelyeket inkább kinevetünk, mint hogy elfogadjuk azokat – viszont éppen ezért valószínűleg pontosan tudjuk azt is, hogy az adott karakter miként fog reagálni egy adott helyzetben, valószínűleg ezért működik például a Fekete Vipera a viktoriánus Angliában éppúgy, mint az I. világháború lövészárkaiban.


A héten a már említett Alan Partridge-ről és Basil Fawltyról lesz még külön portré – legalább egyiküket élő, lélegző emberről mintázták, ennyit elárulhatunk előre!

Rádiójátékból készül komédiasorozat

0 Komment
0 Reblog

Miles Jupp BBC Radio 4-en hallható sorozata, az In And Out Of The Kitchen tévésorozat formában is létrejön, a BBC Four ad teret neki, miután a pilot sikeresnek bizonyult.

Az In And Out Of The Kitchenben Jupp karaktere egy Damien Trench nevű meleg, neurotikus figura, Queen's Parkból, Londonból, aki naplót ír gasztronómiai élményeire támaszkodva. A sorozat a rádióban 2011-ben indult, vannak benne párbeszédek, naplójegyzetekre és receptekre épül, miközben bemutatja a főszereplő és partnere kaotikus életét.

Hírességekről mintázták az Angolkák furcsa párosát

0 Komment
0 Reblog

A héten az Angolkák-kal foglalkoztunk kiemelten, a sorozat és a két színész után kedvenc karaktereinkről, Lou-ról és Andyről is ejtünk néhány szót – a széria rengeteg figurája közül talán ők járták be a legnagyobb utat a popkultúrában, Nagy-Britanniában farsangi és halloweeni bulikban is simán össze lehet futni a fura párossal.

Aki nem ismerné a karaktereket, annak elmondjuk, hogy Lou (David Walliams) egy kedves, türelmes fickó, aki mindent megtesz, hogy segítsen kerekesszékbe kényszerült barátján, Andyn (Matt Lucas). A visszatérő poén az, hogy Andynek valójában semmi szüksége nincs a tolószékre, és amikor Lou nem figyel oda, állandóan ki is ugrik belőle – általában csak azért, hogy aztán valami hülyeséget csináljon, ellopja egy rendőr motorbiciklijét vagy épp megmártózzon egy cápákkal teli tartályban.

Amúgy igazán elviselhetetlen alak, mindig kijelenti, mire van szüksége („want that one”), de amikor megkapja, már nem kell neki („don’t like it”). Külsőre is elég visszataszító, ahogyan Lou sem egy leányálom: Andy kinyúlt tréningnadrágban és koszos atlétában üldögél a kerekesszékben, barátja meg frizurájával és öltözködésével is a nyolcvanas éveket idézi, pólóin általában olyasmi szlogenek díszelegnek, mint „Frankie says relax – Don’t do it”.

Magunktól nem jöttünk volna rá, de a két figurát valójában Lou Reedről és Andy Warholról mintázták a készítők, vagyis inkább arról, ahogyan az Angolkák előtti sorozatukban, a Rock Profile-ban jelenítették meg őket. (Lucas és Walliams itt híres zenészek bőrébe bújt, Reed mellett többek között Bonót, Elton Johnt, Kylie Minogue-ot és a Beatles tagjait is kifigurázta.) Andy ekkor még nem volt tolószékben, de ugyanolyan hangon beszélt, és hasonló párbeszédet folytatott le Lou-val, mint a később kedveltté vált szkeccsekben.

A jövő héten a brit komédia több kitalált alakjával is megismerkedhettek közelebbről, Basil Fawltyról és Alan Partridge-ról külön poszt lesz, de Edmund Blackadder és David Brent mellett sem megyünk el szó nélkül.

Nem támasztják fel a Família Kft-t

0 Komment
0 Reblog

Magyar szitkom-történetünk első darabjában egy korábbi kor kedvenc komédiasorozatát kapjuk elő: a Familia Kft-ről minden harminc fölötti magyarnak van legalább egy-két emléke. A producer Gát Györgyöt is megkérdeztük most, 2014-ben, lát-e esélyt a sorozat valamilyen feltámasztására, akár egy búcsúepizódra akár egy párrészes évadra, de kategorikus nemmel felelt. „Annak ott és akkor vége lett, akkor volt korszerű, időszerű. Én nem támasztanám fel, egészen más dolgok foglalkoztatnak” – mondta megkeresésünkre.
 

Gát, aki a Lindát és az Angyalbőrbent is jegyzi, szitkomot akár ma is készítene, de nem Familia Kft-t frissítené fel. „Egy roma téma van a fejemben, egy komédiasorozat cigány szereplőkkel. Hankiss idején volt egy felbuzdulás, de aztán abbamaradt: elkészült harminc epizódnyi forgatókönyv, a Petőfi rádióban le is ment hangjátékként, Trubadúr volta címe. Óriási színészek adták a hangjukat hozzá: Végvári, Agárdi, Tábori Nóra. Egy magyar szitkom amúgy abszolút megélne, szerintem nagyon szeretik a műfajt a magyarok. Persze volt olyan kísérlet, amely nagyon gyengén sikerült” – tűnődött, de kérésünkre nevet, címet nem mondott.

A sikeres magyar szitkomok közt (nem volt olyan sok) mindenképp helyet kapna a Familia Kft, amelyért Gát mellett főképp Szurdi Miklós felelt. 1991 októberében kezdte a Magyar Televízió, majd nyolc éven át volt műsoron, de időközben megjelentek a nagy, országos kereskedelmi televíziók, mint TV2 és az RTL Klub. 1999-es megszűnéséig összesen 385 rész készült, és utólag már tényleg nehéz megmondani, hogy a nyolc év alatt elfáradt a történet, és ezért lett vége, vagy nem bírta a versenyt a kertévék frissességével, új sorozataival, lendületével.
 

„A Família Kft. nyolc éven keresztül ment a televízióban, és akkor kezdett elfáradni, amikor a kereskedelmi csatornák megjelentek, és egy olyan napi szórakoztató folyam indult meg a műsorszolgáltatókon, hogy weekly, azaz heti sorozattal már nem lehetett az élbolyban lenni. Az egyik napról a másikra az emberek már nem voltak képesek észben tartani az előző epizódok különlegességeit, átalakult a televíziós szórakoztatás, és ez egybeesett avval, amikor én úgy éreztem, hogy a Família Kft-t akkor kell abbahagyni, amikor még jól megy” – ezt még Gát nyilatkozta 2005-ben az Origo csetszobájában.

Esztergályos Cecília már előtte is ismert színésznő volt, de a nagyközönség ezzel a szériával ismerte meg Kárász Zénót, Xantus Barbarát vagy a Spáh-ikreket. Reviczky Gábor Alföldiként komédiázott benne, Csonka András Pici karakterét hozta, de a stábban volt Lorán Lenke (Pici nagymamája), Bajor Imre (Csibi), Juhász Illés (Kövér Vili).
 

A forgatásokat mindenki szerette, Baranyi László, a nagypapa például így emlékezett: "Nagyon kedves emlék, őszintén mondom, hogy életem legkellemesebb időszaka volt. Nagyon jó volt a társaság, tényleg egy nagy család voltunk, többet voltunk együtt, mint a közvetlen családtagjainkkal. Legjobban az utazások maradtak meg bennem, nyáron forgattunk a Földközi-tengernél, Törökországban, Rodoszon, Tunéziában, télen az osztrák és az olasz Alpokban. Magyarországon belül is meghívtak bennünket több helyre, borzasztóan szerettek minket: Szegeden például olyan búcsúbulink volt, hogy még tűzijátékot is kaptunk" – mesélte korábban.

Kárász Zénót korábban mindenki Szép Ádámként ismerte a Família Kft-ből, az első magyar szituációs komédiából, de szerinte a karaktert könnyű volt levetkőzni. "Nem volt nehéz kilépni belőle, mert utána tíz évig nem volt tévésorozat, amelyben szerepeltem volna. Az is csak egy szerep volt, amelyet megcsinál egy színész, mintha színházban lenne. Én amúgy nem válogatok, nem volt még olyan, amit ne vállaltam volna."

Neki főleg színpadon volt munkája a Família után. Az hatalmas tévhitnek tartja, hogy a tévéből ismert karaktereket keresnék a nézők a színházban is, így örült neki, hogy nem Ádámot látták benne a jegyvásárlók, hanem a megformált, új karaktert.

Arról, mely színész merre keveredett a sorozat után, itt olvashat hosszabban.

FB like box (HTML)

Követők

origo tévé csakaduma1