A héten az Angolkák-kal foglalkoztunk kiemelten, a sorozat és a két színész után kedvenc karaktereinkről, Lou-ról és Andyről is ejtünk néhány szót – a széria rengeteg figurája közül talán ők járták be a legnagyobb utat a popkultúrában, Nagy-Britanniában farsangi és halloweeni bulikban is simán össze lehet futni a fura párossal.
Aki nem ismerné a karaktereket, annak elmondjuk, hogy Lou (David Walliams) egy kedves, türelmes fickó, aki mindent megtesz, hogy segítsen kerekesszékbe kényszerült barátján, Andyn (Matt Lucas). A visszatérő poén az, hogy Andynek valójában semmi szüksége nincs a tolószékre, és amikor Lou nem figyel oda, állandóan ki is ugrik belőle – általában csak azért, hogy aztán valami hülyeséget csináljon, ellopja egy rendőr motorbiciklijét vagy épp megmártózzon egy cápákkal teli tartályban.
Amúgy igazán elviselhetetlen alak, mindig kijelenti, mire van szüksége („want that one”), de amikor megkapja, már nem kell neki („don’t like it”). Külsőre is elég visszataszító, ahogyan Lou sem egy leányálom: Andy kinyúlt tréningnadrágban és koszos atlétában üldögél a kerekesszékben, barátja meg frizurájával és öltözködésével is a nyolcvanas éveket idézi, pólóin általában olyasmi szlogenek díszelegnek, mint „Frankie says relax – Don’t do it”.
Magunktól nem jöttünk volna rá, de a két figurát valójában Lou Reedről és Andy Warholról mintázták a készítők, vagyis inkább arról, ahogyan az Angolkák előtti sorozatukban, a Rock Profile-ban jelenítették meg őket. (Lucas és Walliams itt híres zenészek bőrébe bújt, Reed mellett többek között Bonót, Elton Johnt, Kylie Minogue-ot és a Beatles tagjait is kifigurázta.) Andy ekkor még nem volt tolószékben, de ugyanolyan hangon beszélt, és hasonló párbeszédet folytatott le Lou-val, mint a később kedveltté vált szkeccsekben.
A jövő héten a brit komédia több kitalált alakjával is megismerkedhettek közelebbről, Basil Fawltyról és Alan Partridge-ról külön poszt lesz, de Edmund Blackadder és David Brent mellett sem megyünk el szó nélkül.
A héten a brit sketch comedy egyik gyöngyszemével, az Angolkák-kal foglalkozunk kiemelten, mostani posztunkban a rengeteg szerepet eljátszó két színésszel, Matt Lucasszal és David Walliamsszal ismerkedhettek meg közelebbről.
Lucas és Walliams kétségkívül az Angolkák-kal tett szert szélesebb körű ismertségre, baráti és szakmai kapcsolatuk azonban jóval régebbre nyúlik vissza. Mindketten a bristoli egyetem drámaszakára jártak, de csak a National Youth Theatre-nél ismerkedtek össze a kilencvenes évek elején – ami egyébként nem lehet egy rossz hely, hisz olyanok fordultak meg ott az idők során, mint Helen Mirren, Daniel Day-Lewis, Ben Kingsley vagy Colin Firth.
A fenti nagyságokkal ellentétben Lucas és Walliams kezdettől fogva a humor területén kívánták kamatoztatni színészi képességeiket: 1996-tól több sorozatot is írtak a brit televíziónak (Mash and Peas, Sir Bernard’s Stately Homes), amelyekben már többnyire alkalmazták azt a gyakorlatot, hogy mindketten kismillió figurát jelenítenek meg. Az Angolkák sikerét végül az 1999-ben indított Rock Profile alapozta meg, melyben a két színész ismert zenészek bőrébe bújt – ennek nyomán kapták rádióműsorukat, amelyben már megjelentek az Angolkák karakterei. Az Angolkák után a páros elkészítette még a Repülj velem! című sorozatot is, de persze külön-külön is értek el sikereket.
Matt Lucas szerepelt többek között a Koszorúslányok-ban és az Alice Csodaországban Tim Burton-féle változatában (ő játszotta a vicces ikerpárt, Tweedledee-t és Tweedledumot), de olykor elcsíphető színpadon is, például A nyomorultak-ban. Egy időben videoklipekben is feltűnt, és szerepelt Boy George musicaljében, a Taboo-ban is – amúgy vállaltan meleg, az Independent magazin 2007-es listáján, amely a 100 legbefolyásosabb brit homoszexuálist tömörítette, a hetedik lett.
David Walliams olyan filmekben tűnt fel, mint a Csillagpor vagy a Marmaduke – A kutyakomédia, a Narnia krónikái – Caspian herceg-ben pedig a medvének kölcsönözte a hangját, és zsűrizett a Britain’s Got Talent című tehetségkutatóban is. Szabadidejében gyerekkönyveket ír, amelyek közül magyarul is megjelent például a Milliomos fiú és a Gengszter nagyi. Amúgy Williamsként született, de egy azonos nevű kollégája miatt a nevében levő i-t a-ra cserélte, és nem valószínű, hogy pont emiatt, de bipoláris zavarral küzd.
Nagy-Britanniában nagy hagyománya van a sketch comedy műfajának (erről itt írtunk bővebben), melynek legutóbbi markáns képviselője kétségkívül az Angolkák (Little Britain) volt – ezzel olyan klasszikusok nyomába lépett, mint a Monty Python Repülő Cirkusza, a Not The 9 O’Clock News vagy az ottani szereplők egy részével megvalósult Smith és Jones.
Az Angolkák-ban két őrült – név szerint Matt Lucas és David Walliams – jelenít meg számos figurát, köztük olyanokat, mint a folyton szájaló tinilány, Vicky Pollard, a képességeit a saját javára használó hipnotizőr, Kenny Craig, vagy éppen Daffyd Thomas, az „egyetlen meleg a faluban”. (A két színészről, valamint kedvenc karaktereinkről, Lou-ról és Andyről bővebben, külön posztokban is írunk még a héten.)
Lucas és Walliams sorozata 2003-ban indult a BBC-n, de már előtte ment a rádióban: a színészek itt még – érthető módon – csupán a hangjuk elváltoztatásával jelenítették meg a különféle karaktereket, a tévéműsorra azonban rákaptak a beöltözésre is, sőt színészi munkájuk nagy részét teszi ki, hogy alkalmazkodnak az adott parókához, kiegészítőhöz vagy éppen a megváltoztatott testalkathoz.
A brit hagyományok szerint a két színész turnéztatta is az Angolkák-at, vagyis olykor élőben is el lehetett csípni idióta figuráikat. Sorozatuk 2007-ben ért véget, de utána még átvitték az Egyesült Államokba, Little Britain USA címmel, és a nagy sikerre való tekintettel a BBC sem zárkózik el egy esetleges folytatástól – főleg, hogy a karakterek némelyike azóta is önálló életet él.
Most viszont térjünk vissza a kezdetekhez, lássuk az első epizód első felét! Ha ennél több tartalomra vágytok, a BBC vonatkozó oldalán még számos klipet megnézhettek, sőt remek háttérképekre is szert tehettek.
Ahhoz, hogy elmélyedjünk az angol humorban, először is nem árt tisztában lenni a tévés műfajokkal, amelyekben tetten érhető. A brit komédia világában alapvetően három fontos műfaj létezik, és – micsoda véletlen – mindegyiknek s-sel kezdődik a neve. A mai mantránk tehát: sitcom, sketch comedy, stand-up. Sitcom, sketch comedy, stand-up.
A klasszikus sitcom (vagy magyarosan: szitkom) ugye a szituációs komédia rövidítése, ami arra utal, hogy ugyanazok a szereplők egy bizonyos szituációban – munkahelyen, baráti társaságban stb. – próbálnak boldogulni. Bár az egyes – általában félórás – epizódok önmagukban is élvezhetők, a történet mindig folytatólagos. Az első angol sitcom az 1946-ban indult Pinwright’s Progress volt, amely a képen látható többszörös bolttulajdonos ballépéseit követte nyomon, de a műfajba tartozik például az itthon is jól ismert Waczak szálló vagy éppen a Fekete Vipera.
A sketch comedy vicces jelenetek lazán összefűzött csokrát jelenti, rengeteg – de többnyire vissza-visszatérő – karakterrel színesítve. Klasszikus példa az ilyen jellegű tévéműsorra a Monty Python Repülő Cirkusza, de említhetnénk a ma már inkább doktor House-ként ismert Hugh Laurie Stephen Fryjal közös műsorát, az Egy kis Fry és Laurie-t is. Az újabb eresztések közül ide sorolandó például az Angolkák, ahol két őrült – név szerint Matt Lucas és David Walliams – jelenít meg olyan figurákat, mint a folyton szájaló tinilány, Vicky Pollard vagy éppen Daffyd Thomas, az „egyetlen meleg a faluban”.
A stand-up comedy műfaja az utóbbi évtizedben nálunk is divatossá vált – a Dumaszínház éppen tízéves volt tavaly decemberben –, nem is kell róla nagyon beszélni. Az alapötlet egyszerű (egy ember, egy mikrofon és a közönség), annál nehezebb viszont úgy megvalósítani, hogy szórakoztató legyen. Pár sikeres kísérletet mindenképp bemutatunk még a blogban!
Nem véletlenül a Monty Python klasszikus mondatával indítjuk az Origo új szerkesztőségi blogját, hiszen a Csak a duma posztjaiban mindent leírunk majd, ami csak az angol humorról eszünkbe jut. És már most megígérhetjük, lesz sok minden.
Nagy-Britanniának ugyanis nemcsak a gőzmozdonyt, a telefont vagy éppen az evolúcióelméletet köszönhetjük, de a világ első, rendszeres sugárzást biztosító tévécsatornáját is, amely aztán az évtizedek során kellő mennyiségű őrült, vicces vagy éppen őrülten vicces műsorral is ellátta a nézőket – ami azért nem rossz egy olyan országtól, ahol annyit esik az eső.
A következő hetekben, hónapokban felelevenítjük az olyan klasszikus sorozatokat, mint a Waczak szálló vagy a Fekete Vipera, illetve közelebb hozzuk az újabb kedvenceket is, például az Angolkák-at vagy A hivatal-t. Nem titkolt szándékunk, hogy itthon még nem – vagy csak kevéssé – ismert komikusokat, műsorokat is bemutassunk.
Reméljük, hogy a blognak köszönhetően nemcsak hat reklámarcunkkal – Ricky Gervaisszal, Hugh Laurie-val, Rowan Atkinsonnal, John Cleese-zel, Stephen Fryjal és Michael McIntyre-rel – kerültök közelebbi kapcsolatba, de az angol humor világának többi fő- és mellékszereplője is szívesen látott vendég lesz a tévétek képernyőjén.
Természetesen az angolszász nyelvterületen meghonosodott műfajok, például a stand-up comedy vagy a sketch comedy hazai vadhajtásaival is foglalkozunk majd, így rendszeresen kaphattok híreket a BBC, a Dumaszínház, a Showder Klub, Fábry vagy a Comedy Central háza tájáról is.
Maradjatok velünk!
Kereső
Követők
