Hollywoodba mennek a britek

0 Komment
0 Reblog

A mai brit komikusok közül rengeteget felkapott már az amerikai tévé- és filmipar, de ez a folyamat annak idején még korántsem volt egyértelmű. Talán Peter Sellers volt az első, aki az ötvenes években a The Goons című szürreális rádióműsorból került át brit filmekbe, majd 1963-ban már amerikai színekben forgatta le A Rózsaszín Párduc-t, amivel a tengerentúlon is egy csapásra népszerűvé vált.

Őt követte Peter Cook és Dudley Moore (ketten együtt az alábbi videón), akik Beyond The Fringe címmel írtak egy zseniális színpadi show-t, amely hosszú időre meghatározta az angol humor irányát. Ezután szerencsét próbáltak az Egyesült Államokban, ahol kétségkívül Moore érte el a nagyobb sikereket, olyan klasszikus komédiákban szerepelt, mint az Óvakodj a törpétől, az Arthur vagy a Maradok hűtlen híve.


A Monty Python hollywoodi sikereiről nem kell sokat beszélni, egyetlen amerikai tagjukat, Terry Gilliamet a Brazil forgatókönyvéért Oscarra is jelölték, John Cleese rengeteg amerikai produkcióban szerepelt, Eric Idle pedig már huszonakárhány éve Los Angelesben él.

Ugyanígy nem kell magyarázni Hugh Laurie óriási amerikai sikerét, a Doktor House-t sem, amivel a színész az amerikai televíziózás legjobban fizetett drámai színészévé lépett elő – de azért kollégája és barátja, Stephen Fry sem panaszkodhat, ő játssza Sherlock Holmes bátyját a Robert Downey Jr-féle verzióban, és kapott egy visszatérő szerepet a Dr. Csont-ban is.


Az Office brit eredetijében látott Martin Freeman két éve megkapta az akkor indult A Hobbit-trilógia főszerepét, az Alan Partridge karakterét megalkotó Steve Coogan tavalyi filmjét, a Philomena – Határtalan szeretet-et pedig Oscarra is jelölték – vannak még tehát bőven a brit komédia világában olyanok, akik Hollywoodban is megállják a helyüket.

A legbénább újságíró, akit valaha láttunk

0 Komment
0 Reblog

Na jó, talán nem a legbénább, de a top tízben biztosan benne van Alan Partridge, aki Roger Moore-ral úgy csinált interjút, hogy a színész ott sem volt, egy talkshow-ban pedig véletlenül lelőtte az egyik vendégét. Még szerencse, hogy kitalált figuráról van szó, Alan Partridge ugyanis a brit komédia egyik megkerülhetetlen alakja, akit Steve Coogan alakít már 1991 óta.

A karakter a BBC rádióműsorában, az On the Hour-ben jelent meg először, akkor épp sporthíreket kommentált – úgy, hogy általában lövése sem volt a témáról. Pár évvel később már a tévében láthattuk, a The Day Today fiktív híradós csapatába került be, majd elindult saját talkshow-ja is, a Knowing Me, Knowing You, itt lett volna az egyik vendége Roger Moore:



Volt saját sorozata is, amelyet a magyar nézők is láthattak Én, Alan Partridge címmel – talán ez az egyetlen munkája, amely hozzánk is eljutott, pedig Coogan kismillió sorozatban, különkiadásban és tévéfilmben alakította az arrogáns, antiszociális Partridge-t, aki 2013-ban a mozivásznon is megjelent, az Alpha Papa című filmben.

Coogan a premieren is szerepben maradt, véleményt mondott a királyi babáról, György hercegről is - szerinte a gyereket inkább Briannek kellett volna nevezni, azt viszont jó jelnek tartja, hogy ugyanazon a napon született, mint a Halálos fegyver-ből ismert Danny Glover: 

Nem szimpatikusak, de szeretjük őket

0 Komment
0 Reblog

A múlt héten szó esett az Angolkák furcsa párosáról, Lou-ról és Andyről, akiknek egyike sem kifejezetten olyan figura, akit nagyon szívesen látnánk a társaságunkban. Jobban belegondolva, a brit komédia világa tele van hasonló alakokkal, akik sok szempontból furák vagy akár elviselhetetlenek, mégis, a képernyőn szívesen nézzük kalandjaikat.


A titok talán az azonosulás: látjuk a hibáikat, emberi mivoltukat, éppen ezért azonosulni is tudunk velük. A magunk részéről tényleg azokon a karaktereken nevetünk a legjobban, akikkel amúgy nem sokáig lennénk egy légtérben: gondoljunk csak az állandóan a maga hasznát néző Fekete Viperára vagy a Waczak szálló tulajdonosára, a könnyen beguruló Basil Falwtyra, esetleg az ideális főnöknek egyáltalán nem mondható David Brentre az Office-ból – és akkor a Steve Coogan által megjelenített Alan Partridge-ról még nem is beszéltünk, pedig róla külön poszt is lesz még a héten.

Az a helyzet, hogy ezek a kellemetlen karakterek általában olyan tulajdonságainkra világítanak rá, amelyeket inkább kinevetünk, mint hogy elfogadjuk azokat – viszont éppen ezért valószínűleg pontosan tudjuk azt is, hogy az adott karakter miként fog reagálni egy adott helyzetben, valószínűleg ezért működik például a Fekete Vipera a viktoriánus Angliában éppúgy, mint az I. világháború lövészárkaiban.


A héten a már említett Alan Partridge-ről és Basil Fawltyról lesz még külön portré – legalább egyiküket élő, lélegző emberről mintázták, ennyit elárulhatunk előre!

FB like box (HTML)

Követők

origo tévé csakaduma1