Nagy-Britanniában nagy hagyománya van a sketch comedy műfajának (erről itt írtunk bővebben), melynek legutóbbi markáns képviselője kétségkívül az Angolkák (Little Britain) volt – ezzel olyan klasszikusok nyomába lépett, mint a Monty Python Repülő Cirkusza, a Not The 9 O’Clock News vagy az ottani szereplők egy részével megvalósult Smith és Jones.
Az Angolkák-ban két őrült – név szerint Matt Lucas és David Walliams – jelenít meg számos figurát, köztük olyanokat, mint a folyton szájaló tinilány, Vicky Pollard, a képességeit a saját javára használó hipnotizőr, Kenny Craig, vagy éppen Daffyd Thomas, az „egyetlen meleg a faluban”. (A két színészről, valamint kedvenc karaktereinkről, Lou-ról és Andyről bővebben, külön posztokban is írunk még a héten.)
Lucas és Walliams sorozata 2003-ban indult a BBC-n, de már előtte ment a rádióban: a színészek itt még – érthető módon – csupán a hangjuk elváltoztatásával jelenítették meg a különféle karaktereket, a tévéműsorra azonban rákaptak a beöltözésre is, sőt színészi munkájuk nagy részét teszi ki, hogy alkalmazkodnak az adott parókához, kiegészítőhöz vagy éppen a megváltoztatott testalkathoz.
A brit hagyományok szerint a két színész turnéztatta is az Angolkák-at, vagyis olykor élőben is el lehetett csípni idióta figuráikat. Sorozatuk 2007-ben ért véget, de utána még átvitték az Egyesült Államokba, Little Britain USA címmel, és a nagy sikerre való tekintettel a BBC sem zárkózik el egy esetleges folytatástól – főleg, hogy a karakterek némelyike azóta is önálló életet él.
Most viszont térjünk vissza a kezdetekhez, lássuk az első epizód első felét! Ha ennél több tartalomra vágytok, a BBC vonatkozó oldalán még számos klipet megnézhettek, sőt remek háttérképekre is szert tehettek.
Ha a legmogorvább, legelviselhetetlenebb stand-up komikust keresnénk, Jack Dee jó eséllyel indulna a győzelemért: gyakorlatilag minden monológja arról szól, hogy mennyire utálja az egész világot – beleértve a saját közönségét is. Ennek ellenére Nagy-Britanniában igen népszerű, még a 2001-es Celebrity Big Brother-t is megnyerte, és persze rendre teltház előtt szerepel.
Tulajdonképpen nincs mit csodálkozni azon, hogy mára kiégett, hisz a humor világában igazi veteránnak számít, a nyolcvanas évek óta a pályán van. Első fellépésére London legendás klubjában, a Comedy Store-ban került sor még 1986-ban, ezután vált a kisebb-nagyobb fellépőhelyek állandó arcává. 1991-ben megkapta a legjobb friss felfedezettnek járó British Comedy Awardot, innentől kezdve pedig a tévés szereplések is nyitva álltak előtte – többek között a BBC Live at the Apollo című műsorának lett házigazdája.
Kipróbálta magát színészként is, vígjátéki és drámai szerepekben egyaránt, olyan tévésorozatokban is vendégszerepelt, mint A néma szemtanú vagy a Kingdom – Az igazak ügyvédje. 2006-ban elindította saját sorozatát, a Lead Balloon-t, amelyben kvázi önmagát játszotta: egy cinikus, mizantróp komikust, aki szerint az élet csupán kellemetlen és idegesítő dolgok sorozata. Az angol közönségnek persze ez is bejött, négy évad is elkészült a szériából.
2009-ben Dee egy nagy hagyományokkal bíró rádióműsorba, az I’m Sorry I Haven’t A Clue-ba is bekerült, de valószínűleg nem lett elégedettebb az életével - alább még meghallgathatjuk egy előadását, két részletben.
Van az angoloknál egy stand-up komikus, Michael McIntyre, aki a fellépéseiből 21 millió fontot, vagyis nagyjából 7,4 milliárd forintnak megfelelő összeget hozott össze 2012-ben - ennyi volt a jegybevétele 73 állomásos körútjának, amelyre összesen körülbelül 640 ezren voltak kíváncsiak. Csak összehasonlításképp, a Rolling Stones az évi turnéja csupán 1 millió fonttal termelt több bevételt.
McIntyre viszonylag gyorsan tett szert ekkora népszerűségre, hisz 2006-ban még a számláit is alig tudta fizetni - aztán megszületett a fia, ő pedig átgondolta az életét: kirúgta az ügynökét, és elkezdett keményen dolgozni a sikerért. Afféle megfigyelőként az élet apró dolgaiban, a mindennapokban kezdte el keresni a humort (a lenti videón épp a karácsony "szépségeiről" beszél), amivel hamar utat talált mindenféle közönségréteghez.
A nagy áttörést az jelentette számára, amikor meghívták a BBC közkedvelt stand-upos show-jába, a Live at the Apollo-ba - még kétszer szerepelt itt, aztán már saját műsort kapott, Michael McIntyre's Comedy Roadshow címmel. Ennek karácsonyi különkiadását már 8 millióan látták, és már 2009-es angliai turnéjára is körülbelül 500 ezer néző ült be - 2012-ben pedig megkereste azt a hihetetlen összeget, amelyen felül rengeteg kapcsolódó terméket eladott.
Alább bemutatjuk még két jelenetét - egyet az edzőtermekről, egyet a fogorvosokról -, döntse el ki-ki maga, hogy mennyire jön be neki a legnépszerűbb brit stand-upos.
Szinte minden ismertebb brit komikusnak van színpadi gyakorlata, sokan közülük stand-up komikusként vagy színpadi színészként kezdték a pályájukat. A Monty Python tagjai - Terry Gilliam kivételével - például az Oxford, illetve a Cambridge színitársulatában játszottak egyetemistaként, majd tévéműsorukat is turnéztatták, így a humoros szkeccseket időnként meg lehetett nézni élőben is.
Hasonlóképp, az Egy kis Fry és Laurie jeleneteit is színpadra állították alkalomadtán, a lenti videón például az azóta doktor House-ként elhíresült Hugh Laurie egy kisdiákot játszik, aki a verséről beszélget az angoltanárát alakító Stephen Fryjal. Azóta már Fryt is felfedezte az amerikai film- és tévéipar, a Dr. Csont-ban kapott egy kisebb visszatérő szerepet, legutóbb pedig A hobbit - Smaug pusztaságá-ban láthattuk - ott éppen a szintén az angol televízióból, az Office-ból indult Martin Freeman oldalán.
Rowan Atkinson is megjárta a nagyvásznat: már a nyolcvanas évek elején feltűnt a Soha ne mondd, hogy soha című James Bond-filmben, majd a Mr. Bean-hez is csinált két filmváltozatot. Híres figurája természetesen az élő fellépéseken is előkerül, de Atkinson amúgy is inkább a beöltözős színpadi produkciók híve, egy itt megnézhető, egyórás összeállításban ördögtől kezdve ázsiai pincérig sok mindent alakít.
Az annak idején az Office-t megálmodó Ricky Gervais a mai napig szívesen vállal fellépéseket, színpadi gyakorlatát pedig több Golden Globe-gála házigazdájaként is kamatoztathatta. A lenti videón egy vetítéssel fűszerezett, tematikus előadását tekinthetjük meg, melyben sajátos modorban beszél az állatvilágról, többek között lekurváz egy nőstény oroszlánt.
A héten két, itthon kevésbé ismert stand-up komikust is bemutatunk Angliából, Michael McIntyre és Jack Dee poénjain nevethetünk nagyokat.
Egy jó vígjátéksorozatnak – az angolnak is – alapvető ismérve, hogy vannak benne szállóigék. Olyan szövegek, amelyek markánsan kötődnek egy-egy figurához, de magunk is szívesen idézgetjük baráti társaságban, pár sör után.
Ilyen a beköszönő posztunk címéül választott „És most következzék valami egészen más” is, amivel a Monty Pythonban John Cleese indított sokszor egy-egy jelenetet, egyébként a BBC hírműsoraiban akkortájt alkalmazott szófordulatra utal.
A legnagyobb utat azonban talán a Monty Python másik kiszólása, a „Nudge, nudge” járta be, amelyet nem is nagyon lehet magyarra fordítani. (Ha nagyon akarjuk, lehetne „bökdös, bökdös”.) Ez az a jelenet, amelyikben Eric Idle egy kocsmában toszogatja a vadidegen Terry Jonest, és a nőkről kérdezgeti burkolt formában. A „Nudge, nudge, wink, wink” azóta idiómaként be is épült az angol nyelvbe, akkor használják, ha szexuális célzást akarnak tenni anélkül, hogy ténylegesen megemlítenének bármit is.
Ez volt Eric Idle egyik első jelenete a Monty Phyton Repülő Cirkuszá-ban, de már korábban megírta a Frost műsora (The Frost Programme) című sorozatba. „Visszadobták, és ha jobban megnézi az ember, leírva csakugyan nincsenek benne poénok, tehát világos, miért utasították el. Viszont amikor felolvastam a Pythonoknak, majd megpukkadtak a nevetéstől, és azonnal bevették a műsorba” – vall Idle a Monty Python – Önéletrajz című könyvben.
Ugyanitt a komikus azt is elmeséli, hogy Elvis Presley egy időben az ominózus jelenet nyomán kezdett el mindenkit „uraságod”-nak szólítani, de a „Nudge, nudge” a reklámiparba is beszivárgott, Idle ezzel népszerűsítette a Breakaway csokoládét, csak hogy aztán egy turnén a jelenet előadása közben a zsebébe nyúljon és elhajítson egy tábla csokit, azt mondván: „Fúj, Breakaway!” Többen ízléstelennek tartották akkor, hogy Idle bőszen reklámoz valamit, aztán meg kicikizi, de a komikus erre csak ennyit válaszolt: „Miért ne tehetném?”
A brit komédiákban természetesen rengeteg szállóige akad még (itt gyűjtötték össze a legjobb ötvenet, bár becsúszott pár amerikai is), néhány éve pedig az Origón is jelentettünk meg egy olyan cikket, amely a legjobb tévés kiszólásokat gyűjtötte össze, vannak benne bőven magyarok is.
Kereső
Követők
