Ha a legmogorvább, legelviselhetetlenebb stand-up komikust keresnénk, Jack Dee jó eséllyel indulna a győzelemért: gyakorlatilag minden monológja arról szól, hogy mennyire utálja az egész világot – beleértve a saját közönségét is. Ennek ellenére Nagy-Britanniában igen népszerű, még a 2001-es Celebrity Big Brother-t is megnyerte, és persze rendre teltház előtt szerepel.
Tulajdonképpen nincs mit csodálkozni azon, hogy mára kiégett, hisz a humor világában igazi veteránnak számít, a nyolcvanas évek óta a pályán van. Első fellépésére London legendás klubjában, a Comedy Store-ban került sor még 1986-ban, ezután vált a kisebb-nagyobb fellépőhelyek állandó arcává. 1991-ben megkapta a legjobb friss felfedezettnek járó British Comedy Awardot, innentől kezdve pedig a tévés szereplések is nyitva álltak előtte – többek között a BBC Live at the Apollo című műsorának lett házigazdája.
Kipróbálta magát színészként is, vígjátéki és drámai szerepekben egyaránt, olyan tévésorozatokban is vendégszerepelt, mint A néma szemtanú vagy a Kingdom – Az igazak ügyvédje. 2006-ban elindította saját sorozatát, a Lead Balloon-t, amelyben kvázi önmagát játszotta: egy cinikus, mizantróp komikust, aki szerint az élet csupán kellemetlen és idegesítő dolgok sorozata. Az angol közönségnek persze ez is bejött, négy évad is elkészült a szériából.
2009-ben Dee egy nagy hagyományokkal bíró rádióműsorba, az I’m Sorry I Haven’t A Clue-ba is bekerült, de valószínűleg nem lett elégedettebb az életével - alább még meghallgathatjuk egy előadását, két részletben.
Van az angoloknál egy stand-up komikus, Michael McIntyre, aki a fellépéseiből 21 millió fontot, vagyis nagyjából 7,4 milliárd forintnak megfelelő összeget hozott össze 2012-ben - ennyi volt a jegybevétele 73 állomásos körútjának, amelyre összesen körülbelül 640 ezren voltak kíváncsiak. Csak összehasonlításképp, a Rolling Stones az évi turnéja csupán 1 millió fonttal termelt több bevételt.
McIntyre viszonylag gyorsan tett szert ekkora népszerűségre, hisz 2006-ban még a számláit is alig tudta fizetni - aztán megszületett a fia, ő pedig átgondolta az életét: kirúgta az ügynökét, és elkezdett keményen dolgozni a sikerért. Afféle megfigyelőként az élet apró dolgaiban, a mindennapokban kezdte el keresni a humort (a lenti videón épp a karácsony "szépségeiről" beszél), amivel hamar utat talált mindenféle közönségréteghez.
A nagy áttörést az jelentette számára, amikor meghívták a BBC közkedvelt stand-upos show-jába, a Live at the Apollo-ba - még kétszer szerepelt itt, aztán már saját műsort kapott, Michael McIntyre's Comedy Roadshow címmel. Ennek karácsonyi különkiadását már 8 millióan látták, és már 2009-es angliai turnéjára is körülbelül 500 ezer néző ült be - 2012-ben pedig megkereste azt a hihetetlen összeget, amelyen felül rengeteg kapcsolódó terméket eladott.
Alább bemutatjuk még két jelenetét - egyet az edzőtermekről, egyet a fogorvosokról -, döntse el ki-ki maga, hogy mennyire jön be neki a legnépszerűbb brit stand-upos.
Szinte minden ismertebb brit komikusnak van színpadi gyakorlata, sokan közülük stand-up komikusként vagy színpadi színészként kezdték a pályájukat. A Monty Python tagjai - Terry Gilliam kivételével - például az Oxford, illetve a Cambridge színitársulatában játszottak egyetemistaként, majd tévéműsorukat is turnéztatták, így a humoros szkeccseket időnként meg lehetett nézni élőben is.
Hasonlóképp, az Egy kis Fry és Laurie jeleneteit is színpadra állították alkalomadtán, a lenti videón például az azóta doktor House-ként elhíresült Hugh Laurie egy kisdiákot játszik, aki a verséről beszélget az angoltanárát alakító Stephen Fryjal. Azóta már Fryt is felfedezte az amerikai film- és tévéipar, a Dr. Csont-ban kapott egy kisebb visszatérő szerepet, legutóbb pedig A hobbit - Smaug pusztaságá-ban láthattuk - ott éppen a szintén az angol televízióból, az Office-ból indult Martin Freeman oldalán.
Rowan Atkinson is megjárta a nagyvásznat: már a nyolcvanas évek elején feltűnt a Soha ne mondd, hogy soha című James Bond-filmben, majd a Mr. Bean-hez is csinált két filmváltozatot. Híres figurája természetesen az élő fellépéseken is előkerül, de Atkinson amúgy is inkább a beöltözős színpadi produkciók híve, egy itt megnézhető, egyórás összeállításban ördögtől kezdve ázsiai pincérig sok mindent alakít.
Az annak idején az Office-t megálmodó Ricky Gervais a mai napig szívesen vállal fellépéseket, színpadi gyakorlatát pedig több Golden Globe-gála házigazdájaként is kamatoztathatta. A lenti videón egy vetítéssel fűszerezett, tematikus előadását tekinthetjük meg, melyben sajátos modorban beszél az állatvilágról, többek között lekurváz egy nőstény oroszlánt.
A héten két, itthon kevésbé ismert stand-up komikust is bemutatunk Angliából, Michael McIntyre és Jack Dee poénjain nevethetünk nagyokat.
A roast műfaját 2012-ben hozta be Magyarországra az RTL Klub és Kovács Kristóf. „Az Esti Showder sok elemet átvett Amerikából, és ugyanolyan erővel működött, mint a kinti show-k: az igazán jó formátumok ugyanis univerzális emberi tényezőkre épülnek. Hiba az, ha rosszul koppintunk, és csak a külsőségeket másoljuk: én hiszek abban, hogy ha valami jól ki van találva, és ügyesen átveszi a módszertant, akkor sikerrel mehet itthon. Akár egy új tévés műfaj is, mint a Roast" - mondta utóbbi akkor az Origónak. A műfajról hosszan itt olvashattok.
A Roast első adása nem ment könnyen itthon, első lépésként meg kellett keresniük azokat, akik részt vesznek benne és egyáltalán hajlandók egy stúdióban leülni egymással. Három hónappal a felvétel előtt megvolt a lista, ekkor mindenkinek neki kellett állnia dolgozni a szövegen. A szerkesztők mindenkiről kikerestek 2-300 oldalnyi cikket, minden szereplőről 15-20 oldalas tematikus kivonat is készült, háttérinfókkal. Az anyagokat elküldték a résztvevőknek, a stand-uposok elvonultak, a saját anyagaikat megírták. A többiekkel négyszer vagy ötször is le kellett ülnie a stábnak, hogy minden flottul menjen.
Az adás Nagy Feróval ment le, ő volt a célszemély, a céltábla, de minden irányból kritizálták a premiert: volt, aki szerint nem sikerült elég beszólósra, más szimplán nem értette, mi folyik a színpadon, a konzervatívabb néző pedig felszisszent olyan élcelődésen is, amelynek legalább az ötszörösét kell elviselnie egy amerikai celebnek. A műsor eleve nem arról szól, hogy valakit bántsanak és tönkretegyenek, hanem inkább arról, hogy kóstolgatnak olyan személyt, aki alapból ismert, szerethető, sikeres, és tán még humora is van.
Ez majdnem két évvel ezelőtt volt, akkor még a produkció bizakodva arról ábrándozott, hogy évente egy, de akár két roast is lemehet az RTL-en. Az, hogy 20 hónapja csend van ezen a fronton, és még médiapletyka szinten sem hallani a folytatásról, azt jelenti, hogy egyelőre befagyott itthon ez a műfaj, vagy nincs alkalmas celeb hozzá. A témáról kérdeztük az RTL-t és a Primetime-ot is, Kovács Kristóf cégét: amint lesz válaszunk, visszatérünk a témára.
Ahhoz, hogy elmélyedjünk az angol humorban, először is nem árt tisztában lenni a tévés műfajokkal, amelyekben tetten érhető. A brit komédia világában alapvetően három fontos műfaj létezik, és – micsoda véletlen – mindegyiknek s-sel kezdődik a neve. A mai mantránk tehát: sitcom, sketch comedy, stand-up. Sitcom, sketch comedy, stand-up.
A klasszikus sitcom (vagy magyarosan: szitkom) ugye a szituációs komédia rövidítése, ami arra utal, hogy ugyanazok a szereplők egy bizonyos szituációban – munkahelyen, baráti társaságban stb. – próbálnak boldogulni. Bár az egyes – általában félórás – epizódok önmagukban is élvezhetők, a történet mindig folytatólagos. Az első angol sitcom az 1946-ban indult Pinwright’s Progress volt, amely a képen látható többszörös bolttulajdonos ballépéseit követte nyomon, de a műfajba tartozik például az itthon is jól ismert Waczak szálló vagy éppen a Fekete Vipera.
A sketch comedy vicces jelenetek lazán összefűzött csokrát jelenti, rengeteg – de többnyire vissza-visszatérő – karakterrel színesítve. Klasszikus példa az ilyen jellegű tévéműsorra a Monty Python Repülő Cirkusza, de említhetnénk a ma már inkább doktor House-ként ismert Hugh Laurie Stephen Fryjal közös műsorát, az Egy kis Fry és Laurie-t is. Az újabb eresztések közül ide sorolandó például az Angolkák, ahol két őrült – név szerint Matt Lucas és David Walliams – jelenít meg olyan figurákat, mint a folyton szájaló tinilány, Vicky Pollard vagy éppen Daffyd Thomas, az „egyetlen meleg a faluban”.
A stand-up comedy műfaja az utóbbi évtizedben nálunk is divatossá vált – a Dumaszínház éppen tízéves volt tavaly decemberben –, nem is kell róla nagyon beszélni. Az alapötlet egyszerű (egy ember, egy mikrofon és a közönség), annál nehezebb viszont úgy megvalósítani, hogy szórakoztató legyen. Pár sikeres kísérletet mindenképp bemutatunk még a blogban!
Kereső
Követők
