Mai posztunkban csak egy egyszerű kérdést teszünk fel, amelyre azonban egyáltalán nem lesz egyszerű válaszolni: régen vagy manapság volt jobb a tévés kínálat Nagy-Britanniában? Mármint, ami a humoros műsorokat illeti, persze.
Valószínűleg a brit komédiában kevéssé járatosak számára is beugranak olyan klasszikus sorozatok, mint a Waczak szálló vagy a Fekete Vipera, amelyek bőven kiállták az idők próbáját – de említhetnénk az angoloknál máig népszerű Only Fools and Horses-t (itthon Csak a kötözött bolondok és Szemesnek áll a világ címmel is ment) vagy éppen A bor nem válik vízzé című szériát, amelynek epizódjait tavaly összesen 1888-szor ismételték valamely brit csatornán.
Sok más sorozat viszont feledésbe merült az idők során, természetesen nem lehet kijelenteni, hogy valami csak azért jó, mert régen készült. Fontos kérdés viszont, hogy ezeket a régebbi darabokat a maiak tükrében ítéljük-e meg vagy sem, hisz elképzelhető például, hogy az angolok újabb generációjának a sketch comedy műfajáról az Angolkák ugrik be elsőre, holott volt egyszer egy nem is akármilyen Monty Python Repülő Cirkusza is.
Megint más kérdés, hogy az újabbaknak megvan az az előnyük, hogy folyamatosan tágíthatják a határokat. Persze a Monty Python Repülő Cirkusza pont formabontónak tűnik, annak is voltak viszont mára feledésbe merült – vagy keveset emlegetett – mintái: a csoport szerkesztési módszerét befolyásolta a Végre itt az 1948-as show és A hiba nem az ön készülékében van (amelyekben már szerepeltek is pythonok), humorukat pedig nagyban formálta például a Gyogyó Show, a Túl a peremen vagy az Ez volt az elmúlt hét.
A mai komédiákra viszont mindenképpen igaz, hogy többet engedhetnek meg maguknak, mind képileg, mind verbálisan – gondoljunk csak a magyar Comedy Central által is vetített brit sorozatokra, például a Hogy ne éld az életed-re vagy az Édeshármas-ra. A műfaji határok is egyre tágulnak (a Gavin & Stacey például már a szappanopera határán mozog, és sűrűn él romantikus elemekkel is), más műfajok pedig viszonylag frissen kerültek be a tévébe (például az élő stand-up közvetítés).
Egy biztos: az ember ugyanúgy szerethet egy negyven éve készült szériát, mint egy éppen futó sorozatot – a komédiában tulajdonképpen úgyis csak az a lényeg, hogy mi tud az arcunkra mosolyt csalni.
A múlt héten szó esett az Angolkák furcsa párosáról, Lou-ról és Andyről, akiknek egyike sem kifejezetten olyan figura, akit nagyon szívesen látnánk a társaságunkban. Jobban belegondolva, a brit komédia világa tele van hasonló alakokkal, akik sok szempontból furák vagy akár elviselhetetlenek, mégis, a képernyőn szívesen nézzük kalandjaikat.
A titok talán az azonosulás: látjuk a hibáikat, emberi mivoltukat, éppen ezért azonosulni is tudunk velük. A magunk részéről tényleg azokon a karaktereken nevetünk a legjobban, akikkel amúgy nem sokáig lennénk egy légtérben: gondoljunk csak az állandóan a maga hasznát néző Fekete Viperára vagy a Waczak szálló tulajdonosára, a könnyen beguruló Basil Falwtyra, esetleg az ideális főnöknek egyáltalán nem mondható David Brentre az Office-ból – és akkor a Steve Coogan által megjelenített Alan Partridge-ról még nem is beszéltünk, pedig róla külön poszt is lesz még a héten.
Az a helyzet, hogy ezek a kellemetlen karakterek általában olyan tulajdonságainkra világítanak rá, amelyeket inkább kinevetünk, mint hogy elfogadjuk azokat – viszont éppen ezért valószínűleg pontosan tudjuk azt is, hogy az adott karakter miként fog reagálni egy adott helyzetben, valószínűleg ezért működik például a Fekete Vipera a viktoriánus Angliában éppúgy, mint az I. világháború lövészárkaiban.
A héten a már említett Alan Partridge-ről és Basil Fawltyról lesz még külön portré – legalább egyiküket élő, lélegző emberről mintázták, ennyit elárulhatunk előre!
Ahhoz, hogy elmélyedjünk az angol humorban, először is nem árt tisztában lenni a tévés műfajokkal, amelyekben tetten érhető. A brit komédia világában alapvetően három fontos műfaj létezik, és – micsoda véletlen – mindegyiknek s-sel kezdődik a neve. A mai mantránk tehát: sitcom, sketch comedy, stand-up. Sitcom, sketch comedy, stand-up.
A klasszikus sitcom (vagy magyarosan: szitkom) ugye a szituációs komédia rövidítése, ami arra utal, hogy ugyanazok a szereplők egy bizonyos szituációban – munkahelyen, baráti társaságban stb. – próbálnak boldogulni. Bár az egyes – általában félórás – epizódok önmagukban is élvezhetők, a történet mindig folytatólagos. Az első angol sitcom az 1946-ban indult Pinwright’s Progress volt, amely a képen látható többszörös bolttulajdonos ballépéseit követte nyomon, de a műfajba tartozik például az itthon is jól ismert Waczak szálló vagy éppen a Fekete Vipera.
A sketch comedy vicces jelenetek lazán összefűzött csokrát jelenti, rengeteg – de többnyire vissza-visszatérő – karakterrel színesítve. Klasszikus példa az ilyen jellegű tévéműsorra a Monty Python Repülő Cirkusza, de említhetnénk a ma már inkább doktor House-ként ismert Hugh Laurie Stephen Fryjal közös műsorát, az Egy kis Fry és Laurie-t is. Az újabb eresztések közül ide sorolandó például az Angolkák, ahol két őrült – név szerint Matt Lucas és David Walliams – jelenít meg olyan figurákat, mint a folyton szájaló tinilány, Vicky Pollard vagy éppen Daffyd Thomas, az „egyetlen meleg a faluban”.
A stand-up comedy műfaja az utóbbi évtizedben nálunk is divatossá vált – a Dumaszínház éppen tízéves volt tavaly decemberben –, nem is kell róla nagyon beszélni. Az alapötlet egyszerű (egy ember, egy mikrofon és a közönség), annál nehezebb viszont úgy megvalósítani, hogy szórakoztató legyen. Pár sikeres kísérletet mindenképp bemutatunk még a blogban!
Nem véletlenül a Monty Python klasszikus mondatával indítjuk az Origo új szerkesztőségi blogját, hiszen a Csak a duma posztjaiban mindent leírunk majd, ami csak az angol humorról eszünkbe jut. És már most megígérhetjük, lesz sok minden.
Nagy-Britanniának ugyanis nemcsak a gőzmozdonyt, a telefont vagy éppen az evolúcióelméletet köszönhetjük, de a világ első, rendszeres sugárzást biztosító tévécsatornáját is, amely aztán az évtizedek során kellő mennyiségű őrült, vicces vagy éppen őrülten vicces műsorral is ellátta a nézőket – ami azért nem rossz egy olyan országtól, ahol annyit esik az eső.
A következő hetekben, hónapokban felelevenítjük az olyan klasszikus sorozatokat, mint a Waczak szálló vagy a Fekete Vipera, illetve közelebb hozzuk az újabb kedvenceket is, például az Angolkák-at vagy A hivatal-t. Nem titkolt szándékunk, hogy itthon még nem – vagy csak kevéssé – ismert komikusokat, műsorokat is bemutassunk.
Reméljük, hogy a blognak köszönhetően nemcsak hat reklámarcunkkal – Ricky Gervaisszal, Hugh Laurie-val, Rowan Atkinsonnal, John Cleese-zel, Stephen Fryjal és Michael McIntyre-rel – kerültök közelebbi kapcsolatba, de az angol humor világának többi fő- és mellékszereplője is szívesen látott vendég lesz a tévétek képernyőjén.
Természetesen az angolszász nyelvterületen meghonosodott műfajok, például a stand-up comedy vagy a sketch comedy hazai vadhajtásaival is foglalkozunk majd, így rendszeresen kaphattok híreket a BBC, a Dumaszínház, a Showder Klub, Fábry vagy a Comedy Central háza tájáról is.
Maradjatok velünk!
Kereső
Követők
