A brit komédia felejthetetlen alakja Basil Fawlty, akit John Cleese formált meg a Waczak szálló tizenkét epizódjában. A középkategóriás panzió tulajdonosának csupán egy baja van a szállodaiparral: a vendégsereg – azt gondolja, ideális szállót tudna vezetni, ha nem lennének a folyton alkalmatlankodó vendégek.
Azt hinné az ember, ilyen figurát csak kitalálni lehet, pedig Cleese valós emberről mintázta Basil Fawltyt. A Monty Python egy forgatás alkalmával a Torquay-beli Gleneagles Hotelben szállt meg, és ott találkozott a szállót vezető David Sinclairrel, akinek jó szokása volt többek között, hogy a térképeket és menetrendeket csak úgy hozzávágta a vendégekhez, Eric Idle bőröndjét pedig áthajította a kerítésen, mert azt hitte, bomba van benne.
Az érdes modorú tulajnak mindenkihez volt egy-két keresetlen szava, a Monty Python egyetlen amerikai tagját, Terry Gilliamet például folyamatosan azzal vegzálta, hogy miért viselkedik olyan amerikaiasan – ahogyan Basil Fawlty a spanyol pincért szidja nem egyszer. Keresztnevét egyébként a Basil Streetről kapta, ahol Cleese akkoriban lakott Londonban, ott írhatta meg az alábbi jeleneteket is:
Na jó, talán nem a legbénább, de a top tízben biztosan benne van Alan Partridge, aki Roger Moore-ral úgy csinált interjút, hogy a színész ott sem volt, egy talkshow-ban pedig véletlenül lelőtte az egyik vendégét. Még szerencse, hogy kitalált figuráról van szó, Alan Partridge ugyanis a brit komédia egyik megkerülhetetlen alakja, akit Steve Coogan alakít már 1991 óta.
A karakter a BBC rádióműsorában, az On the Hour-ben jelent meg először, akkor épp sporthíreket kommentált – úgy, hogy általában lövése sem volt a témáról. Pár évvel később már a tévében láthattuk, a The Day Today fiktív híradós csapatába került be, majd elindult saját talkshow-ja is, a Knowing Me, Knowing You, itt lett volna az egyik vendége Roger Moore:
Volt saját sorozata is, amelyet a magyar nézők is láthattak Én, Alan Partridge címmel – talán ez az egyetlen munkája, amely hozzánk is eljutott, pedig Coogan kismillió sorozatban, különkiadásban és tévéfilmben alakította az arrogáns, antiszociális Partridge-t, aki 2013-ban a mozivásznon is megjelent, az Alpha Papa című filmben.
Coogan a premieren is szerepben maradt, véleményt mondott a királyi babáról, György hercegről is - szerinte a gyereket inkább Briannek kellett volna nevezni, azt viszont jó jelnek tartja, hogy ugyanazon a napon született, mint a Halálos fegyver-ből ismert Danny Glover:
A múlt héten szó esett az Angolkák furcsa párosáról, Lou-ról és Andyről, akiknek egyike sem kifejezetten olyan figura, akit nagyon szívesen látnánk a társaságunkban. Jobban belegondolva, a brit komédia világa tele van hasonló alakokkal, akik sok szempontból furák vagy akár elviselhetetlenek, mégis, a képernyőn szívesen nézzük kalandjaikat.
A titok talán az azonosulás: látjuk a hibáikat, emberi mivoltukat, éppen ezért azonosulni is tudunk velük. A magunk részéről tényleg azokon a karaktereken nevetünk a legjobban, akikkel amúgy nem sokáig lennénk egy légtérben: gondoljunk csak az állandóan a maga hasznát néző Fekete Viperára vagy a Waczak szálló tulajdonosára, a könnyen beguruló Basil Falwtyra, esetleg az ideális főnöknek egyáltalán nem mondható David Brentre az Office-ból – és akkor a Steve Coogan által megjelenített Alan Partridge-ról még nem is beszéltünk, pedig róla külön poszt is lesz még a héten.
Az a helyzet, hogy ezek a kellemetlen karakterek általában olyan tulajdonságainkra világítanak rá, amelyeket inkább kinevetünk, mint hogy elfogadjuk azokat – viszont éppen ezért valószínűleg pontosan tudjuk azt is, hogy az adott karakter miként fog reagálni egy adott helyzetben, valószínűleg ezért működik például a Fekete Vipera a viktoriánus Angliában éppúgy, mint az I. világháború lövészárkaiban.
A héten a már említett Alan Partridge-ről és Basil Fawltyról lesz még külön portré – legalább egyiküket élő, lélegző emberről mintázták, ennyit elárulhatunk előre!
A héten a brit sketch comedy egyik gyöngyszemével, az Angolkák-kal foglalkozunk kiemelten, mostani posztunkban a rengeteg szerepet eljátszó két színésszel, Matt Lucasszal és David Walliamsszal ismerkedhettek meg közelebbről.
Lucas és Walliams kétségkívül az Angolkák-kal tett szert szélesebb körű ismertségre, baráti és szakmai kapcsolatuk azonban jóval régebbre nyúlik vissza. Mindketten a bristoli egyetem drámaszakára jártak, de csak a National Youth Theatre-nél ismerkedtek össze a kilencvenes évek elején – ami egyébként nem lehet egy rossz hely, hisz olyanok fordultak meg ott az idők során, mint Helen Mirren, Daniel Day-Lewis, Ben Kingsley vagy Colin Firth.
A fenti nagyságokkal ellentétben Lucas és Walliams kezdettől fogva a humor területén kívánták kamatoztatni színészi képességeiket: 1996-tól több sorozatot is írtak a brit televíziónak (Mash and Peas, Sir Bernard’s Stately Homes), amelyekben már többnyire alkalmazták azt a gyakorlatot, hogy mindketten kismillió figurát jelenítenek meg. Az Angolkák sikerét végül az 1999-ben indított Rock Profile alapozta meg, melyben a két színész ismert zenészek bőrébe bújt – ennek nyomán kapták rádióműsorukat, amelyben már megjelentek az Angolkák karakterei. Az Angolkák után a páros elkészítette még a Repülj velem! című sorozatot is, de persze külön-külön is értek el sikereket.
Matt Lucas szerepelt többek között a Koszorúslányok-ban és az Alice Csodaországban Tim Burton-féle változatában (ő játszotta a vicces ikerpárt, Tweedledee-t és Tweedledumot), de olykor elcsíphető színpadon is, például A nyomorultak-ban. Egy időben videoklipekben is feltűnt, és szerepelt Boy George musicaljében, a Taboo-ban is – amúgy vállaltan meleg, az Independent magazin 2007-es listáján, amely a 100 legbefolyásosabb brit homoszexuálist tömörítette, a hetedik lett.
David Walliams olyan filmekben tűnt fel, mint a Csillagpor vagy a Marmaduke – A kutyakomédia, a Narnia krónikái – Caspian herceg-ben pedig a medvének kölcsönözte a hangját, és zsűrizett a Britain’s Got Talent című tehetségkutatóban is. Szabadidejében gyerekkönyveket ír, amelyek közül magyarul is megjelent például a Milliomos fiú és a Gengszter nagyi. Amúgy Williamsként született, de egy azonos nevű kollégája miatt a nevében levő i-t a-ra cserélte, és nem valószínű, hogy pont emiatt, de bipoláris zavarral küzd.
A stand-up comedy műfajában főként férfiak jeleskednek – itthon is sokat kellett várni Kormos Anett megjelenésére –, de azért akad pár nő is, és közöttük is van néhány, akit nemcsak a humora, hanem a külseje miatt is szívesen látunk a színpadon. Bemutatunk öt kellemes jelenséget Nagy-Britanniából, egy következő posztban pedig az amerikai felhozatalból is válogatunk majd – a női humort mint jelenséget pár éve az Origón jártuk körül.
Laura Solon 2005-ben került a brit újságok címlapjára, miután a komikusoknak járó Perrier-díj történetében ő lett a második női díjazott – és akkor is még csak 26 éves volt. Ezután hamar felkapta a BBC: elkészíthette a Laura Solon: Talking and Not Talking című rádióműsort, és olyan tévésorozatokban is feltűnt, mint a Laura, Ben & Him vagy az Al Murray tudathasadásos személyiségzavara. Nézd meg videón itt!
Lucy Porter körülbelül egy évtizede van jelen a brit stand-up comedy világában: általában komoly témákat dolgoz fel humoros formában, és előadásaiba szereti bevonni a közönséget is. Sokat ír különböző varietéműsorokba, és rendre hívják más jellegű tévés szereplésekre is, 2009-ben például rekord pontszámot ért el a Celebrity Mastermind című kvízműsorban. 2004-ben komoly színészként is bemutatkozott, az edinburghi Fringe Fesztiválon Christian Slater oldalán szerepelt a Száll a kakukk fészkére színpadi változatában.
Shappi Khorsandi Iránban született, de már Londonban nőtt fel, miután az édesapjának menekülnie kellett rendszerellenes írásai miatt. Első fellépésein Khorsandi leginkább az ehhez kapcsolódó gyerekkori élményeit dolgozta fel, a kulturális különbségekből és az apját ért halálos fenyegetésekből csinált viccet – ma már inkább a mindennapi élet dolgait figurázza ki. 2009-ben kiadta önéletrajzát is, A Beginner's Guide to Acting English címmel.
Jackie Clune igen sokoldalú komika, egy időben hivatásos színész volt, részt vett a Red Rag Women’s Theatre megalapításában, miközben különböző zenekarokkal is dolgozott együtt, a Majmold a muffot! című vígjátéksorozatnak például ő énekelte fel a főcímdalát. Feltűnt az angolok kedvelt szappanoperájában, az EastEnders-ben is, és olyan sikeres musicalekben (azok londoni változatában) vállalt szerepet, mint a Mamma Mia! vagy a Billy Elliot – The Musical. Két könyvet is írt, de arról szintén ismert, hogy hármasikrei vannak.
Nina Conti stand-up fellépései attól különlegesek, hogy a hölgy hasbeszélő, előadásait rendre színesíti olyan bábok jelenléte, mint a szimplán Grannynek hívott skót nagymama vagy a Monk nevű majom. Szerepelt a Bromwell High és a Family Tree című sorozatokban, valamint az Oscar – vágy című filmben, 26 évesen pedig azzal keltett feltűnést, hogy összejött az akkor 59 éves – azóta már elhunyt – komikussal, Ken Campbellel. Nézd meg egy fellépését itt!