A múlt héten szó esett az Angolkák furcsa párosáról, Lou-ról és Andyről, akiknek egyike sem kifejezetten olyan figura, akit nagyon szívesen látnánk a társaságunkban. Jobban belegondolva, a brit komédia világa tele van hasonló alakokkal, akik sok szempontból furák vagy akár elviselhetetlenek, mégis, a képernyőn szívesen nézzük kalandjaikat.
A titok talán az azonosulás: látjuk a hibáikat, emberi mivoltukat, éppen ezért azonosulni is tudunk velük. A magunk részéről tényleg azokon a karaktereken nevetünk a legjobban, akikkel amúgy nem sokáig lennénk egy légtérben: gondoljunk csak az állandóan a maga hasznát néző Fekete Viperára vagy a Waczak szálló tulajdonosára, a könnyen beguruló Basil Falwtyra, esetleg az ideális főnöknek egyáltalán nem mondható David Brentre az Office-ból – és akkor a Steve Coogan által megjelenített Alan Partridge-ról még nem is beszéltünk, pedig róla külön poszt is lesz még a héten.
Az a helyzet, hogy ezek a kellemetlen karakterek általában olyan tulajdonságainkra világítanak rá, amelyeket inkább kinevetünk, mint hogy elfogadjuk azokat – viszont éppen ezért valószínűleg pontosan tudjuk azt is, hogy az adott karakter miként fog reagálni egy adott helyzetben, valószínűleg ezért működik például a Fekete Vipera a viktoriánus Angliában éppúgy, mint az I. világháború lövészárkaiban.
A héten a már említett Alan Partridge-ről és Basil Fawltyról lesz még külön portré – legalább egyiküket élő, lélegző emberről mintázták, ennyit elárulhatunk előre!
Miles Jupp BBC Radio 4-en hallható sorozata, az In And Out Of The Kitchen tévésorozat formában is létrejön, a BBC Four ad teret neki, miután a pilot sikeresnek bizonyult.
Az In And Out Of The Kitchenben Jupp karaktere egy Damien Trench nevű meleg, neurotikus figura, Queen's Parkból, Londonból, aki naplót ír gasztronómiai élményeire támaszkodva. A sorozat a rádióban 2011-ben indult, vannak benne párbeszédek, naplójegyzetekre és receptekre épül, miközben bemutatja a főszereplő és partnere kaotikus életét.
A héten az Angolkák-kal foglalkoztunk kiemelten, a sorozat és a két színész után kedvenc karaktereinkről, Lou-ról és Andyről is ejtünk néhány szót – a széria rengeteg figurája közül talán ők járták be a legnagyobb utat a popkultúrában, Nagy-Britanniában farsangi és halloweeni bulikban is simán össze lehet futni a fura párossal.
Aki nem ismerné a karaktereket, annak elmondjuk, hogy Lou (David Walliams) egy kedves, türelmes fickó, aki mindent megtesz, hogy segítsen kerekesszékbe kényszerült barátján, Andyn (Matt Lucas). A visszatérő poén az, hogy Andynek valójában semmi szüksége nincs a tolószékre, és amikor Lou nem figyel oda, állandóan ki is ugrik belőle – általában csak azért, hogy aztán valami hülyeséget csináljon, ellopja egy rendőr motorbiciklijét vagy épp megmártózzon egy cápákkal teli tartályban.
Amúgy igazán elviselhetetlen alak, mindig kijelenti, mire van szüksége („want that one”), de amikor megkapja, már nem kell neki („don’t like it”). Külsőre is elég visszataszító, ahogyan Lou sem egy leányálom: Andy kinyúlt tréningnadrágban és koszos atlétában üldögél a kerekesszékben, barátja meg frizurájával és öltözködésével is a nyolcvanas éveket idézi, pólóin általában olyasmi szlogenek díszelegnek, mint „Frankie says relax – Don’t do it”.
Magunktól nem jöttünk volna rá, de a két figurát valójában Lou Reedről és Andy Warholról mintázták a készítők, vagyis inkább arról, ahogyan az Angolkák előtti sorozatukban, a Rock Profile-ban jelenítették meg őket. (Lucas és Walliams itt híres zenészek bőrébe bújt, Reed mellett többek között Bonót, Elton Johnt, Kylie Minogue-ot és a Beatles tagjait is kifigurázta.) Andy ekkor még nem volt tolószékben, de ugyanolyan hangon beszélt, és hasonló párbeszédet folytatott le Lou-val, mint a később kedveltté vált szkeccsekben.
A jövő héten a brit komédia több kitalált alakjával is megismerkedhettek közelebbről, Basil Fawltyról és Alan Partridge-ról külön poszt lesz, de Edmund Blackadder és David Brent mellett sem megyünk el szó nélkül.
A héten a brit sketch comedy egyik gyöngyszemével, az Angolkák-kal foglalkozunk kiemelten, mostani posztunkban a rengeteg szerepet eljátszó két színésszel, Matt Lucasszal és David Walliamsszal ismerkedhettek meg közelebbről.
Lucas és Walliams kétségkívül az Angolkák-kal tett szert szélesebb körű ismertségre, baráti és szakmai kapcsolatuk azonban jóval régebbre nyúlik vissza. Mindketten a bristoli egyetem drámaszakára jártak, de csak a National Youth Theatre-nél ismerkedtek össze a kilencvenes évek elején – ami egyébként nem lehet egy rossz hely, hisz olyanok fordultak meg ott az idők során, mint Helen Mirren, Daniel Day-Lewis, Ben Kingsley vagy Colin Firth.
A fenti nagyságokkal ellentétben Lucas és Walliams kezdettől fogva a humor területén kívánták kamatoztatni színészi képességeiket: 1996-tól több sorozatot is írtak a brit televíziónak (Mash and Peas, Sir Bernard’s Stately Homes), amelyekben már többnyire alkalmazták azt a gyakorlatot, hogy mindketten kismillió figurát jelenítenek meg. Az Angolkák sikerét végül az 1999-ben indított Rock Profile alapozta meg, melyben a két színész ismert zenészek bőrébe bújt – ennek nyomán kapták rádióműsorukat, amelyben már megjelentek az Angolkák karakterei. Az Angolkák után a páros elkészítette még a Repülj velem! című sorozatot is, de persze külön-külön is értek el sikereket.
Matt Lucas szerepelt többek között a Koszorúslányok-ban és az Alice Csodaországban Tim Burton-féle változatában (ő játszotta a vicces ikerpárt, Tweedledee-t és Tweedledumot), de olykor elcsíphető színpadon is, például A nyomorultak-ban. Egy időben videoklipekben is feltűnt, és szerepelt Boy George musicaljében, a Taboo-ban is – amúgy vállaltan meleg, az Independent magazin 2007-es listáján, amely a 100 legbefolyásosabb brit homoszexuálist tömörítette, a hetedik lett.
David Walliams olyan filmekben tűnt fel, mint a Csillagpor vagy a Marmaduke – A kutyakomédia, a Narnia krónikái – Caspian herceg-ben pedig a medvének kölcsönözte a hangját, és zsűrizett a Britain’s Got Talent című tehetségkutatóban is. Szabadidejében gyerekkönyveket ír, amelyek közül magyarul is megjelent például a Milliomos fiú és a Gengszter nagyi. Amúgy Williamsként született, de egy azonos nevű kollégája miatt a nevében levő i-t a-ra cserélte, és nem valószínű, hogy pont emiatt, de bipoláris zavarral küzd.
A stand-up comedy műfajában főként férfiak jeleskednek – itthon is sokat kellett várni Kormos Anett megjelenésére –, de azért akad pár nő is, és közöttük is van néhány, akit nemcsak a humora, hanem a külseje miatt is szívesen látunk a színpadon. Bemutatunk öt kellemes jelenséget Nagy-Britanniából, egy következő posztban pedig az amerikai felhozatalból is válogatunk majd – a női humort mint jelenséget pár éve az Origón jártuk körül.
Laura Solon 2005-ben került a brit újságok címlapjára, miután a komikusoknak járó Perrier-díj történetében ő lett a második női díjazott – és akkor is még csak 26 éves volt. Ezután hamar felkapta a BBC: elkészíthette a Laura Solon: Talking and Not Talking című rádióműsort, és olyan tévésorozatokban is feltűnt, mint a Laura, Ben & Him vagy az Al Murray tudathasadásos személyiségzavara. Nézd meg videón itt!
Lucy Porter körülbelül egy évtizede van jelen a brit stand-up comedy világában: általában komoly témákat dolgoz fel humoros formában, és előadásaiba szereti bevonni a közönséget is. Sokat ír különböző varietéműsorokba, és rendre hívják más jellegű tévés szereplésekre is, 2009-ben például rekord pontszámot ért el a Celebrity Mastermind című kvízműsorban. 2004-ben komoly színészként is bemutatkozott, az edinburghi Fringe Fesztiválon Christian Slater oldalán szerepelt a Száll a kakukk fészkére színpadi változatában.
Shappi Khorsandi Iránban született, de már Londonban nőtt fel, miután az édesapjának menekülnie kellett rendszerellenes írásai miatt. Első fellépésein Khorsandi leginkább az ehhez kapcsolódó gyerekkori élményeit dolgozta fel, a kulturális különbségekből és az apját ért halálos fenyegetésekből csinált viccet – ma már inkább a mindennapi élet dolgait figurázza ki. 2009-ben kiadta önéletrajzát is, A Beginner's Guide to Acting English címmel.
Jackie Clune igen sokoldalú komika, egy időben hivatásos színész volt, részt vett a Red Rag Women’s Theatre megalapításában, miközben különböző zenekarokkal is dolgozott együtt, a Majmold a muffot! című vígjátéksorozatnak például ő énekelte fel a főcímdalát. Feltűnt az angolok kedvelt szappanoperájában, az EastEnders-ben is, és olyan sikeres musicalekben (azok londoni változatában) vállalt szerepet, mint a Mamma Mia! vagy a Billy Elliot – The Musical. Két könyvet is írt, de arról szintén ismert, hogy hármasikrei vannak.
Nina Conti stand-up fellépései attól különlegesek, hogy a hölgy hasbeszélő, előadásait rendre színesíti olyan bábok jelenléte, mint a szimplán Grannynek hívott skót nagymama vagy a Monk nevű majom. Szerepelt a Bromwell High és a Family Tree című sorozatokban, valamint az Oscar – vágy című filmben, 26 évesen pedig azzal keltett feltűnést, hogy összejött az akkor 59 éves – azóta már elhunyt – komikussal, Ken Campbellel. Nézd meg egy fellépését itt!
Kereső
Követők
